A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)

HADTÖRTÉNET - Bene Krisztián: A francia hadsereg baranyai katonái az első világháborúban

Bene Krisztián: A francia hadsereg baranyai katonái az első világháborúban hogy a toborzóiroda Seine megyében volt, tehát a francia főváros környékén, de nem magában a városban. Feltételezhető, hogy a család jobb életkörülményeket keresve települt át és a jelentős iparral rendelkező Ile-de-France-i régiót választot­ta új otthonául. A katonai szolgálatát letöltő Vértesi ezek után minden bizonnyal sikerrel érvényesült a civil életben, hiszen a háború kirobbanása is ugyanitt találta őt, ami ugyanakkor azt is jelentette, hogy az általános mozgósítás keretében 1914 nyarán be kellett vonulnia ezredéhez. Ez a 160. gyalogosezred volt, amelynek köte­lékében - valószínűleg korábbi tapasztalatának köszönhetően - Vértesi őrvezetői rangban szolgált.53 Az egység szeptember végétől a Somme folyó mentén vívott súlyos veszteségekkel járó feltartóztató harcokat, amelyek során 1914. szeptember 27-én több mint száz ezredbeli bajtársával együtt Vértesi is életét veszítette.54 A másik baranyai katona Raymond Eugene Adalbert Preisach, azaz Preisach Rajmár Jenő Béla volt, aki 1894. október 19-én született Pécsett a család első gyer­mekeként. Édesapja Preisach Ede evangélikus vallású tanningyár igazgató, édes­anyja a római katolikus vallású Varga Janka, mindketten pécsi lakosok.55 Az első­szülött életútjának következő ismert állomása a francia fennhatóság alatt álló Tu­niszhoz kötődik, ahol 1914-ben önkéntes külföldiként csatlakozott a francia hadse­reghez. Érdekes kivételként az ismert hasonló módon jelentkező személyek közül őt egyedül nem az Idegenlégió valamelyik egységéhez osztották be, hanem egy régi hagyományokra visszatekintő fegyveres alakulathoz, a zuávokhoz.56 A zuávok a francia Afrika Hadsereg kötelékébe tartozó könnyűgyalogosok voltak, akiket eredetileg algériai kabilok közül toboroztak, majd a 19. század közepétől kizárólag európai származású önkéntesekkel töltötték fel, ami hozzájárult ahhoz, hogy az észak-afrikai haderő elitegységei közé sorolják őket.57 A háború kitörésekor a 3. zuáv ezred hat zászlóaljjal rendelkezett, amelyeket három alegységbe (a 3. és 8. me­netezredbe, valamint a 3b ezredbe) szerveztek. A 3. menetezred a következő évek során a nyugati hadszíntér összes nagy hadműveletében részt vett és hírnevéhez méltóan merész támadásokkal tüntette ki magát. így sikerült például a harctéren megszereznie a 85. német gyalogezred zászlóját is 1914. szeptember 19-én.58 A kö­zel egy évig tartó védelmi harcok után 1915 szeptemberében részt vett a cham- pagne-i offenzívában, amely olyan súlyos veszteségekkel járt, hogy csupán 7 tiszt és 350 katona maradt bevethető a végére, az ezred 40 tisztje és 1800 katonája harc- képtelenné vált a hadművelet során. Újjászervezés után az egység 1916 februárjától decemberéig a verdun-i csatában harcolt, ahol helytállásáért hadseregparancsban 53 MH. Morts pour la France de la Premiere Guerre mondiale. Hongrie. VÉRTESI, Jean, 04-04-1883. 54 SHD GR 26 N 701/6. 160e régiment d’infanterie: J.M.0.1914. szeptember 7.-1915. szeptember 7. 55 MNL BaML IV. 439. Pécsi (Székesegyházi) r. k. keresztelési anyakönyvek, 1894/86. fsz. bejegyzés. 56 MH. Morts pour la France de la Premiére Guerre mondiale. Hongrie. PREISACH, Raymond Eugene Adalbert, 19-10-1894. 57 CLAYTON 1994, 245-248. 58 HISTORIQUE SUCCINT 1931, 41-42. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom