A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)

HADTÖRTÉNET - Bene Krisztián: A francia hadsereg baranyai katonái az első világháborúban

Bene Krisztián: A francia hadsereg baranyai katonái az első világháborúban tüntették ki.59 Ezt követően 1917 folyamán a Chemin des Dames térségében, majd 1918-ban Lotaringiában és a Somme mentén küzdött az alakulat. Helytállásának köszönhetően a francia hadsereg egyik legtöbb kitüntetéssel rendelkező egysége­ként fejezte be a háborút, aminek érdemeit széles körben elismerték.60 A jelek sze­rint Preisach Rajmár az alakulat kötelékében harcolta végig az egész konfliktust, majd a háború utolsó hónapjaiban a nehéz körülmények között zajlott küzdelmek során súlyos betegséget szerzett (az iratok tanúsága szerint tüdőgyulladást), amely miatt kezelésre szorult. A Marseilles-ben található Cháteau de Fleurs katonai kór­házba szállították, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta, ezért 1918. október 14-én, öt nappal a 24. születésnapja előtt elhunyt.61 Összefoglalás Noha az első világháború kirobbanása óta több mint száz év telt el, és a konflik­tus számtalan tanulmány tárgyát képezte, jelen írás is bizonyítja, hogy bőségesen akadnak még olyan részfejezetei a világszintű összecsapásnak, amelyek joggal tart­hatnak igényt érdeklődésre. A francia levéltárakban őrzött iratok szélesebb közönség részére történt köz­zététele kétségkívül komoly segítséget jelent abban, hogy akár Franciaország, akár más hadviselő államok történetére vonatkozóan számos érdekes és új adalékkal gyarapítsák ismereteinket a történészek. Bízunk benne, hogy ez a tanulmány né­hány ilyen adalék bemutatásán kívül hasznos útmutatást is tartalmaz a többi ku­tató számára, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben még több hasznos információ jusson el a szakmai és nagyközönséghez. FORRÁSOK Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára (MNL BaML) IV. 439. Baranya vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. 1883, 1894. Mémoire des Hommes (MH) - Paris Conflits et opérations. Premiere Guerre mondiale. Morts pour la France de la Premiere Guerre mondiale. Hongrie. 59 SHD GR 26 N 838/13. 3e régiment de zouaves : J.M.O. 1915. szeptember 21.-1917. február 15. 60 SHD GR 26 N 838/14. 3e régiment de zouaves : J.M.O. 1917. február 15.-1919. augusztus 24. 61 MH. Morts pour la France de la Premiere Guerre mondiale. Hongrie. PREISACH, Raymond Eugene Adalbert, 19-10-1894. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom