Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)

Kocsis Éva: Mátyás Flórián, Pécs első akadémikusának könyvtára

E tanulmány célja Mátyás Flórián könyvtárának történetét úgy bemutatni, hogy nyomon követhetővé váljon a könyvek útja azok örökösétől a mai lelőhelyükig. A könyvtár története egyben az azt alkotó művekben Mátyás Flórián, illetve a korábbi tulajdonosok bejegyzései alapján közöltek története is. A könyvek a nyelvész, történész Mátyás Flórián életében nemcsak a tudás közvetítő eszközei voltak, hanem sokszor életútjának eseményeit is rögzítették, így könyvtárán keresztül képet kaphatunk a tudósról és magánemberről, aki kitartóan küzdött a magyar nyelv ügyéért, azonban munkájának kellő módon történő elismerése és anyagi támogatás hiányában nyelvészeti tevékenységét sem folytatni, sem befejezni nem tudta, melynek következtében felhagyott azzal, és érdeklődése a történettudomány felé fordult. Mátyás Flórián (1818. május 3. Felső-Detrehem - 1904. április 2. Pécs) már 11 évesen elhagyta a szülői házat, Magyarországon és külföldön egyaránt többször meg kellett szakítania tanulmányait, hogy el tudja tartani magát. Ne­hézségekkel teli élete során nem egyszer vállalt kétkezi munkákat, volt például téglahordó, szabó, varga, borbély, festőinas, sokszor tolmácsolt. Még húsz éves sem volt, amikor már tudott latinul, görögül, németül, franciául, olaszul, elsajátította az arab nyelveket, később pedig a szanszkrit és a perzsa nyelvek­kel bővítette tudását. Nyelv- és történettudósként az utolsó koldusdiákként jellemezte magát.1 Figyelemre méltó azonban a hagyatékban található, Má­tyás Flórián által saját kezűleg lejegyzett tárcacikk, amely a következőképpen értekezik „A jó Mátyás Flóriánról”, pellengérre állítva kortársai viszonyulását:2 „Hogy a nagyközönség jó része mit sem tud a komoly tudósokról azt könnyen meg lehet érteni. De ez nem is haj. Hisz a tudós soha nem törekszik, és nem is szorult a közönség tapsaira. [...] Egyszer valaki arra a jó ötletre jött, hogy egy egész napon minden embert meg­kérdezett Pesten: Nem tudja ön kérem, kicsoda Mátyás Flórián? - Soha sem hallottam Uram. - Mindenütt visszautasították. Megkérdezte az akadémi­kusokat is. Azok se tudták. A jó Mátyás Flóriánról semmit sem lehetett kisütni a világon, sem azt hogy ki, sem azt, hogy néz ki, sem azt hogy hol lakik, mi a foglalkozása - semmit, semmit - csak azt az egyet, hogy akadémiai tag.3 Azt ugyan nem hiszem, hogy ne tudták volna az akadémikusok, ki az a Má­tyás Flórián. Hanem hát szívesen szolgálok én felvilágosítással. Mátyás Flórián egyike legképzettebb nyelvészeinknek. Már az ötvenes években több munkával stb. (Felsorolja azok egy részét, s helyesen adja eló' visszavonulása okát; így fejezi be:) 1 BÉKEFI 1906, 1-2. 2 Az idézeteket az aktuális helyesírásnak megfelelően közlöm, megtartva azok korhű sajátosságait. 3 MIKSZÁTH 1883, II: 1113-1115. A feljegyzésben nincs forrásmegjelölés, Mikszáth- nál azonban megtalálható az idézett szövegrész. Mátyás Flórián, Pécs első akadémikusának könyvtára 217 MNL Baranya Megyei Levéltára Évkönyve 2014

Next

/
Oldalképek
Tartalom