Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)

PILKHOFFER MÓNIKA: A Dunagőzhajózási Társaság pécsi kolóniáinak kiépülése a dualizmus korában

Utcák, terek, épületek Pécsett tradíció visszatérését idéző, három szintet átfogó, timpanonnal koronázott pilaszterek a századelő bécsi építészetének, azon belül is Josef Hoffmann és a Wiener Werkstätte stílusának hatását tükrözik. (Lásd, 4. kép, 159. o.) Az 1916-os építési engedélyt követően később annyiban változtatták meg a terveket, hogy az architektúra beépített manzárdtetőt kapott. Az alapraj­zokról leolvasható, hogy a mélyföldszinten a raktárak és a fűtés, a mosó- és vasaló helyiség, a cselédek szobája és a házgondnoki lakás mellett a konyha és egy akkora ebédlő is kialakítást nyert, ahol akár az összes bányász egyszerre étkezhetett. A magasföldszint és az első emelet, valamint a második emelet és a padlás beosztása megegyezett. A folyosókról nagy méretű, külön bejáratú hálótermek nyíltak: a nagyobbakban 11, a kisebbekben 7 ággyal. A bányászok kényelmét nemcsak a lépcsőház köré csoportosított tisztálkodó helyiségek és árnyékszékek, valamint az épület középső tengelyébe helyezett mosdók szol­gálták, de olyan nappali szobák is, ahol kisebb-nagyobb asztalok körül minden bányásznak jutott hely. A vasbeton födémszerkezettel megépült legényszálló­ban vízvezeték, központi fűtés és elektromos áram is volt. A kivitelező, Jaulusz Gyula munkásai egy felszereltségében is korszerű épületet valósítottak meg.35 A nehéz gazdasági körülmények, a világháború, majd a szerb megszállás ellenére a DGT az 1910-es és 20-as években jelentős és magas színvonalú építőtevékenységet fejtett ki. A kolónia kiépítése azonban az 1920-as évek közepére nagyjából lezárult. Cassian-telep (Borbála-telep) A „főgyarmat” környékén több, csupán néhány házból álló, apró telep épült az egyes aknák közvetlen közelében, például Stadtwaldban, az Istenáldás völgyében vagy Bánomban. Ezek közül a pécsbányatelepi kolóniától délre, a Cassian-, Karolina- és a Káposztás-völgyi bányákban dolgozó munkások számára felépített Cassian-telep volt a legnagyobb. Nevét Martin Ritter von 35 MOL: Z 271. 82. csomó 154. tétel és BML: IV. 1406. 2161/1919. Már 1918-ban megfogalmazódott egy új, 64 ágyas kórház felépítésének a gondolata is. A húszas évek elején a kórház megvalósításához az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. új kórházának terveit is bekérték. Az épület helyszínéül ekkor a meszesi telep vetődött fel. A rossz gazdasági helyzet következtében azonban az új, központi munkásgyarmat kiépítése abbamaradt. Mivel a pécsbányatelepi legényotthon kihasználatlan volt, ezért 1926-ban a DGT vezetése úgy döntött, hogy ezt az épületet alakítják át kór­házzá. A mindössze 40 nőtlen bányászt részben a régi kórház épületében, részben a vele szemközt létesített munkásbarakkokban helyezték el. Ilyen barakkokat többször emeltek az átmeneti lakásproblémák megoldása céljából. Ideiglenességüket mutatta a fa építőanyag használata is. 148 Pilkhoffer Mónika

Next

/
Oldalképek
Tartalom