Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Dr. Berkovits Tivadar visszaemlékezése

belgrádi busznak, fuccs az amerikai követségnek, megrekedtünk. Elvittek minket Pélmonostorra és egy éjszakát a rendőrőrsön kellett töltenünk, míg másnap reggel tovább vittek bennünket Eszékre, egy gyűjtőtáborba, ami egy gimnáziumból lett átalakítva. Etelt kaptunk és tisztálkodási lehetőséget. Tömegszállás, de kibírható volt. Karácsony előtt pár nappal aztán kaptuk a felszólítást, hogy egy szakszervezeti üdülőbe visznek bennünket különvonattal, mely üdölő az Adria partján fekszik. Mindenki elámult és a tengerről kezdtünk beszélni. Milyen csodálatosak ezek a jugók, hogy így felkarolnak bennünket, menekülteket. A különvonat el is indult velünk, de nem szakszervezeti üdülőbe, hanem egy kimondottan koncentrációs táborba, Gerovóba. Azt a tábort még a németek építették a partizán foglyoknak, majd Tito politikai ellenfeleit tartotta ott. Mintha Auschwitz-ot, vagy Dachau-t látná az ember, olyan volt. Itt töltöttem 4 bizonytalan hónapot, várva a nyugatra való utazás lehetőségét. Itt újra összetalálkoztam dr. Horváth Gézával, a „Gazdá"-val és a többi vele együtt odaérkező bajtársaimmal. Mikor aztán a különböző országok válogató bizottságai kezdték szortírozni az embereket, akkor Géza kiállított mindannyiónknak egy kézzel írott bizonyítványt, hogy tulajdonosa a mecseki harcokban részt vett. Ezt a bizonyítványt még most is őrzöm. Innen április elején a svéd menekültügyi bizottság kihalászott, saját kérelmemre, mert a jugoszláv rendőrség nagyon szimatolt a magyar urániumbánya ügyében és sorozatos kihallgatásoknak lettem kitéve és igen veszélyeztetve éreztem magam, hogy majd nem engednek tovább. Április 9-én (1957 - a szerk) indult a különvonatunk Fiúméból Svédországba. Kétszázan voltunk a különvonaton és mikor a szerelvény átrobogott a maribori határalagúton Ausztriába, akkor az alagútban robogó vonatban mind a kétszáz ember a svéd kísérőkkel együtt felállt helyéről és egyszerre énekeltük a magyar himnuszt. Mindenki sírt. Eletemben először értem szabad földre, eltekintve gyerekkori Magyarországom akkori „szabad" fogalmától. Átrobogva Európán, Koppenhágából hajóval Malmöbe érkeztünk. Ugy éreztük/éreztem magunkat, mintha a pokolból a mennybe érkeztünk volna. Hátunk mögött hagyva ezer keserű emléket, csalódást, szenvedést és megalázást, újra a legudvariasabb hangon, a legszeretetteljesebb, gondos törődésnek lettünk kitéve. Egyszerűen hihetetlen élmény volt, mely mindannyiunkban mély nyomot hagyott. Svédországról csak annyit tudtam, amit az „Egy nyáron át táncolt" című svéd filmből láttam, és azt, hogy a vasutak villamosítva vannak. Meglepett a tisztaság, az ételek kitűnő minősége, a halk és udvarias hangnem, a hatékony ügyintézés, a mondhatom, szeretetteljes fogadás. - Ez az ország lenne majd az új hazáin? - kérdeztem magamtól. Úgyis csak átmenetileg leszek itt, mert megyünk vissza Magyarországra pár év múlva. Mert a kommunizmus előbb-utóbb meg fog dőlni - állapítottam meg magamnak.