A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok báránya megye és a pécsi egyházmegye történetéből - RADNÓTI ILONA Siklós zsidósága a 18-20. században

1843-ban az alsótábla megszavazta a városi polgárjogot számukra, de az ellen nemcsak a városok polgársága tiltakozott, hanem a pozsonyi ortodox zsidók is petíciót juttattak el a Helytartótanácshoz, tiltakozva az emancipáció ellen. Az alsótábla által készített törvénytervezet egyébként megismételte az eredeti 1840-es javaslatot, és a főrendek követelésére tételesen szabályozta az országba történő betelepülést is.

22 A törvényjavaslatból nem lett semmi, a király ugyanis nem hagyta jóvá. Az 1840-ben elfogadott törvény nyújtotta lehetőségekkel élve a kisebbnagyobb falvakban élő zsidóság fokozatosan áramlott be a jelentősebb népességgel rendelkező városokba. A siklósi befogadási gyakorlatról - források hiányában - nem tudunk pontos képet rajzolni, de vélhetően nem különbözött, legalábbis lényegesen, a többi település gyakorlatától. Valószínűsíthető, hogy a törvényes előírások betartásához ragaszkodtak: valamennyi bizonyítvány, okirat meglétét ellenőrizték és fontos feltételnek tekintették a beköltözni kívánó önellátó képességét.

23 A szabaddá vált letelepedés eredményeként 1844-re Siklóson 14 család (76 fő) kapott lakhatási jogot. A beköltöző családok felének megélhetését a kereskedés biztosította. Kiskereskedőként, ill. házaló kereskedőként tevékenykedett Sámuel Engel, Leopold Kaufer, Salamon Kohn, Marcus Spitzer, Jonas Schwarcz, Alexander Lederer, Mauritius Schwarcz. Megjelentek a kézművesek is. Weisz Mayer és Marcus Pfeifer szabó mesterséget folytatott, Matheus Korpner pedig varga volt. Egyetlen kisbérlőt találunk csak a családfők között Joesphus Raif személyében. A korábban már említett Schwarcz Illésnek az özvegye háztulajdonosként jutott jövedelemhez. A diaszpórában élő zsidóság rendi társadalmon kívüli rekedése és a sokszínű jogi szabályozás hozta létre a sajátos zsidó községeket (kehilla). Ezek a községek tagjaik számára a mindennapi élet kereteit jelentették: vallási, jogi, oktatási és jóléti szolgáltatásokat biztosítottak. Belső, de nem korlátlan, autonómiával rendelkeztek, intézményeiket a tradíció, a talmudi jog alapján igazgatták. Noha a központi hatalom és a helyi közigazgatás (vagy földesúr) rendeletei voltak számukra is a meghatározóak, a közösség belső ügyeit, az egyes személyek közötti vitákat maguk között intézték. Mivel a siklósi hitközség iratanyaga nem maradt fenn, a közigazgatási iratok is rendkívül hiányosak ebből a korból, így a közösségi élet megszervezésének kezdetét nem lehet pontosan meghatározni. A késői betelepedés, a lélek22 Vö. Gyurgyák i. m. 47. 23 Például idézhetjük Baranya másik mezővárosának, Mohácsnak befogadási gyakorlatát, ahol a tanács a fentiek szerint járt el. Vö. Radnóti Ilona: A mohácsi zsidók vázlatos története (1840-1918). In: A mohácsi zsidóság története. Mohács, 2001. 13-14.