Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)
8. LEÁNYNEVELÉS ÉS NŐI SZEREPEK I Borsy Judit
123. RAAB M. SALÉSIA484 A MIASSZONYUNK REND FŐNÖKNŐJE A POLGÁRMESTER PÁRTFOGÁSÁT KÉRI A LEÁNYGIMNÁZIUM MEGNYITÁSÁHOZ Pécs, 1916. aug. 17. 146/1916. sz. Nagyságos Polgármester Úr ! A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr. f. é 86100. szám alatt elrendelte a hazai felsőbb leányiskolák átszervezését. Ezen átszervezés módozatait idézett rendelet akként állapítja meg, hogy a hétosztályúvá fejlesztett felső leányiskola felső tagozatával kapcsolatban felső kereskedelmi leányiskola, vagy leánygimnázium állítható fel. Mint a pécsi róm. kath. felsőbb leányiskola fenntartója, évek óta tapasztalom, hogy a felsőbb leányiskola felső osztályai a maguk idealisztikus elzárkózásával az elől, hogy valamilyen gyakorlati képesítést is nyújtsanak, Pécsett nem életképesek, a közszükségletnek nem felelnek meg. Régóta foglalkoztat az a terv, hogy a helyi viszonyoknak megfelelőleg, városunk lakosságának előttem is ismételten kifejezésére jutott óhajtására és nyilvánvaló, jogos érdekére való tekintettel, a felsőbb leányiskola oly iskolává szerveztessék át, amely gyakorlati életpályákra való előkészítés és képesítés céljait is hasznosan szolgálja. Erre az átszervezésre módot nyújt a fent idézett miniszteri rendelet, amelynek értelmében meg is tettem a szükséges lépéseket arra, hogy a felső leányiskolával kapcsolatban az 1916-17. iskolai év elején megnyitható legyen a leánygimnázium V. osztálya. Ez az átszervezés, amely meggyőződésem szerint városunk fontos kulturális érdekeit volna hivatva szolgálni, jelentékeny anyagi és szellemi áldozatokat jelent ugyan az iskolafenntartó Rendre és tagjaira; de ezeket az áldozatokat erőinkhez mérten készséggel hozzuk meg annak a nemzeti kultúrának az érdekében, amelynek munkásai vagyunk és amelyet az új szervezéssel is csak tökéletesebben kívánunk szolgálni és a felsőbb leányiskoláénál gyakorlatibb, a közre hasznosabb irányban. A szükséges áldozatok nem akadályai a tervezett átszervezésnek. De félő, hogy akadálya lesz a n[agy]m[éltóságú] vallás- és közoktatásügyi miniszter úr állásfoglalása az eléje terjesztett üggyel szemben, aki a leánygimnáziumnak városunkban, szeptemberben leendő megnyithatását ahhoz a feltételhez kötötte az ügyben folytatott szóbeli tárgyalások során, hogy annak igazolására, miszerint Pécsett valóban szükség van erre az iskolafajra, a meghirdetendő V. osztályra 300 K tandíj mellett negyven tanuló jelentkezzék felvételre. Ez a feltétel főképen azért súlyos, mert közvetlenül az iskolai év megnyitása előtt, oly időben tűzetik ki, amikor a megfelelő előképzettséggel bíró tanulók nagyobb része már beiratkozott azon iskolák valamelyikébe, amelyek számára megközelíthetők voltak. Abban a meggyőződésben, hogy ez az ügy nemcsak intézetünknek, de a város484 Raab M. Salésia (*1867 k. Vókány, fl937. febr. 27. Bölcske): a Miasszonyunk rend fő- nöknője (1910-20). Szülei Raab Antal és Fögler Emília. 338