Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)

2. TISZTVISELŐ-ÉRTELMISÉGI RÉTEG / Nagy Imre Gábor

A tisztviselő-értelmiségi réteg besorolása némileg módosult a népszámlálások során. 1857-ben a papságot, tisztviselőket, írókat és művészeket, ügyvédeket és közjegyzőket, egészségügyi személyeket sorolták ide.41 Az 1869-es népszámlálás szerint a pécsi a tisztviselő-értelmiségi réteg 580 fős - ebbe azonban beleértették az alsóbb társadalmi rétegeket is.421910-re a háromésfélszeresére (2106 fő) nőtt a számuk. Ez a kereső népesség arányában is számottevő, 5,1 %-ról történő 8,7%-ra gyarapodást jelentett. Kialakult egy új középosztály, amely állami, megyei, városi közszolgálati tisztviselőkből és gazdasági tisztviselőkből állt. Az utóbbiak, a „fehér galléros”-ok létszáma különösen a századforduló után növekedett meg, az ipari üzemek, kereskedelmi vállalatok és pénzintézetek erősödésével párhuzamosan.

Az 1900-as népszámlálásban a III. a polgári és egyházi közszolgálat, ill. szabadfoglalkozás kategóriába az alábbi foglalkozások kerültek: 1. a törvényhozásban, 2. a közigazgatásban, 3. az igazságszolgáltatásban, 4. az egyházaknál. 5. a tanügyben, 6. a közegészségügyben, 7. a tudományban, 8. az irodalomban és művészetben stb. tevékenykedők.43

Vitatott a német társadalomtörténetnek az álláspontja, amely a tulajdonos polgárság (Besitzbürgertum) mellett a művelt és tanult polgárságot (Bildungsbürgertum), vagyis az értelmiséget és közhivatalnokokat is polgársághoz sorolja. Ennek felelt meg az 1900. évi statisztikai besorolás, amely a gazdaság különböző ágaiban foglalkoztatott magántisztviselőket „fehér gallérosok”-at kizárta a tisztviselők sorából.44

Elnevezésüktől függetlenül a keresetforrás és alkalmazási viszony alapján különült el a manapság értelmiségnek, akkoriban inkább szabadfoglalkozásúak- nak, ill. hivatásoknak nevezett réteg. Az különböztette meg őket másoktól, hogy nem tulajdonból és nem segéd- és szolgamunkából éltek.45

A korabeli szóhasználatban a tisztviselők (hivatalnokok) és alkalmazottak három kategóriáját különböztették meg: a tisztikar (magasabb beosztású tisztviselők), a segéd- és kezelőszemélyzet (alacsonyabb beosztású tisztviselők, kistisztviselők) és végül a szolgaszemélyzet (altisztek). Ez utóbbi kategória már egyértelműen a kispolgárság körébe tartozott.

1883-ig változó volt a köztisztviselők helyzete. Az 1883. évi köztisztviselői törvény iskolai végzettséghez kötötte a köztisztviselői minősítéseket. A fizetéseket 1893-ban szabályozták. Minden állami tisztviselőt a hierarchiában elfoglalt hely szerint 11 fizetési osztályba soroltak be. Az I-be tartozott a miniszterelnök, a II-ba a miniszterek, a III-ba az államtitkárok, a Vl-ba a miniszteri osztálytanácsosok, a VII-be a miniszteri titkárok, a IX-be a miniszteri fogalmazók, a X-be a miniszteri segédfogalmazók és a Xl-be az irodai segédtisztek. A gyakornokokat (díjjal vagy anélkül) nem sorolták fizetési osztályokba. Minden fizetési osztályon belül 2-3

41 KÖVÉR, 2003. 72.

42 78 pap, 208 köztisztviselő, 85 pedagógus, 90 író vagy művész, 54 ügyvéd, 39 orvos vagy sebész, 6 gyógyszerész és 30 egyéb. KATUS, 1995. 85.

43 KÖVÉR, 2003. 74-75.

44 KÖVÉR, 2003. 81.

45 KÖVÉR, 2003. 72.

29