Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)
5. LAKÓKÖRÜLMÉNYEK, LAKÁSKULTÚRA / Pilkhoffer Mónika
építési egység a város összes többi belterületét és a 300 méteren belül levő külterületeket, míg a IV. kerület az ezen kívül eső részeket tartalmazta. Itt tetszés szerinti anyagból és modorban lehetett építkezni, de a 12 m2 alapterületű szobák mennyezetének itt is el kellett érnie a 2,60 métert. Az első három kerületben a házak fedésére csak tűzbiztos anyag (cserép, pala, réz, bádog) volt alkalmazható. Az építési anyagok minőségét a téglák méretéről 1898-ban hozott rendelet biztosította.285 Pincében és szuterénben tilos volt lakást berendezni. Kamrákat, bódékat és árnyékszékeket nem lehetett az utcavonalra helyezni. Az I. és II. kerületben továbbra sem engedték a falakat fehérre meszelni. Ugyanitt nem lehetett az egészségre ártalmas gyárakat sem építeni. Az 1888-as építési szabályrendeletet 1917-ben minden módosítás nélkül adták újra ki. Az építőanyagok használatával is foglalkozó építési szabályrendeleteknek nagy szerepük volt az épületállomány minőségének javulásában. Míg 1890-ben a pécsi házak 50,7 %-a, 1920-ban már 67,9 %-a volt kőből vagy téglából emelt épület. Mivel a harminc év alatt a jelentéktelen számú faház aránya alig változott, ezért ez a javulás a vályogházak számának és arányának csökkenését jelentette. A szilárd és tűzbiztos építőanyag használata városiasabb külsőt is kölcsönzött Pécsnek, hiszen a vályogházzal ellentétben téglából több szintes épületet is lehetett emelni, melynek következtében - ha csekély mértékben is, de - növekedett az emeletes lakóépületek aránya. A falazathoz hasonlóan javulás következett be a lakóházak tetőzetét illetően is. Pécsett már 1890-ben is a házak 90,5 %-át cserép-, pala- vagy bádogtető fedte, mely arány 1920-ra 97,2 %-ra emelkedett, miközben a zsindelytetők aránya 6,6%-ról 2,6%-ra, a nádtetőké 2,9%-ról 0,13%-ra csökkent.286 A lakóházak minőségi változása egészségesebb lakásokat is eredményezett. Ezen a téren volt hova fejlődni, hiszen a pécsi lakások színvonala állandó panasz tárgyát képezte a sajtóban. A Pécsi Figyelő szerint 1891-ben „minden tíz lakás közül kilenc vagy nedves vagy sötét lyuk vagy oly levegőtlen, hogy azokban lakni kész betegség”.287 A nagyarányú építkezés ellenére a helyzet a sajtó túlzása ellenére sem sokat javult 1904-re: „A régi épületek sötét, görbe padlós, szakadozott meny- nyezetű vagy bolthajtásos, repedezett, nedves, poloskás zegzugokkal ékes lakást nyújtanak, a hol zsúrolt vagy mázolt padlón, szomorú petróleumvilágítás mellett élheti a lakó bánatos napjait magas bérfizetés mellett. [...] Alig van megfelelő, kényelmes, modern berendezésű, egészséges lakás, és ami van, méreg drága.”288 A korszak meghatározó lakóépülete a bérház volt, mely az ipari forradalom következtében kibontakozó kapitalista gazdasági fejlődés hatására a városba áramló népesség lakásproblémáinak megoldásaként született meg a 18-19. század fordulóján. Az ipari vállalkozások, gyárak és üzemek megjelenése a munka- és lakóhely fokozatos szétválását eredményezte. Az urbanizáció következményeként 285 E szerint a falazótéglának 29 cm hosszúnak, 14 cm szélesnek és 6,5 cm vastagnak; a cserépnek 37 cm hosszúnak és 18,5 cm szélesnek kellett lennie. BML IV. 1418. 35. 286 MSK 3. köt. 7., 69. köt. 12-13. (1890 eló'tt az épületek falazatára és tetó'zetére nem tértek ki az összeírások.) 287 Pécsi Figyelő', 1891. február 11. 1. 288 Pécsi Napló, 1904. július 22. 3. 173
