Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 11. (Pécs, 2003)
Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei
Véleménye szerint a Majláth utcai bontásokból eredő építőanyagot helyes lenne átadni azoknak a cigány dolgozóknak, akik ebből a maguk szükségletének megfelelő építkezéseket vállalják. Ezáltal egyre nagyobb számban juttatnánk őket kielégítő otthonhoz, és nevelésük könnyebb lenne. A részükre juttatandó bútorok által nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek anyagi helyzetén is nagy mértékben lehetne változtatni, segíteni és hozzájárulnánk, hogy emberibb körülmények közt éljék a mindennapi életüket. Végül megjegyzi, a jelentésben igyekezett a gondolatokat úgy összefoglalni, hogy a tanácstagoknak nemcsak az értelmére, hanem az érzelmére is hasson. A tanácstagok mellett felhívja a pedagógusok figyelmét is, hogy többet foglalkozzanak a cigány származású tanulókkal, mert többet igényelnek adott körülményeiknél fogva, mivel sokszor az otthoni környezetben olyan alkalmatossággal sem rendelkeznek, ahol a házi feladatukat el tudnák készíteni. Körösi Lajos elvtárs A jelentés alkalmas arra, hogy megfelelő alapul szolgáljon a tanácsülésen a tárgyban kialakítandó vitához. Az előadó Kárpáti elvtárs által javasoltaknak megfelelően dolgozza át, ismertesse röviden a bizottság tevékenységét, az eredményeit, a célkitűzéseket, stb. Addig is meg kell ismerni a vonatkozó párthatározatot és ennek szellemében és érdemében a jelentést módosítani kell. Enélkül olyan helyzetbejutnánk esetleg, hogy a központi törekvésekkel a helyi kezdeményezések ellentétesek lennének és ezáltal az elérni kívánt eredmény szenvedne hátrányt. Ki kell emelni a beszámoló jelentésben, milyen módon és eszközökkel lehet a cigány származású lakosságot munkához szoktatni és egyben munkaalkalmat biztosítani részükre. Foglalkozni kell ezekkel az emberekkel, hogy a társadalmi élet területein megfelelően viselkedni tudjanak és az együttélés szabályait minél kevesebb alkalommal szegjék meg. Összegezve: Mindenképpen meg kell találni annak a módját, hogy neveljük és felemeljük a társadalomnak ezt a rétegét. Megállapításunk szerint a cigány albizottság jó munkát végez és helyes lenne, ha a tanácsülésen is hangot adnánk ennek. Értékelni kell ezt a munkát és az e területen fáradozókat dicséret illeti meg. Egyben nem szabad az albizottságot magára hagyni, hanem el kell érni, hogy a társadalom legszélesebb területén támogassák őket. A végrehajtó bizottság ezután - az elhangzottak fegyelembe vételével - a jelentéssel egyetért és megfelelőnek tartja arra, hogy a tanácsülésen a napirend tárgyában érdemi vita alakuljon ki. Kmf. Körösi Lajos s. k. vb. elnök Gócz Béla s. k. vb. elnökhelyettes BML PMJVT VB. üléseinek jegyzökönyve 1961/2.