Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)
IV. Kulturális ügyek
Van szerencsém Méltóságodat arra kérni, hogy a tanítási nyelvnek megállapításánál befolyását megfelelő módon oly irányban szíveskedjék érvényesíteni, hogy a Méltóságod által ismert fontos érdekek által megkívánt átszervezés elé akadály ne gördüljön. Tájékoztatásul van szerencsém Méltóságoddal közölni, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister úr az érdekelt egyházi főhatóságoknál a tervezett átszervezés keresztülvitelét egyidejűleg szorgalmazza, velem egyetértően a közeljövőben kiadandó rendeletével pedig a részben osztott és osztatlan a./b./c./ tipusú elemi iskolák óratervét a magyar és az anyanyelv használatát, továbbá a csendes foglalkozások alkalmazását részletesen szabályozni fogja. Budapest, 1927. augusztus hó II-én. A ministerelnök rendeletéből: Olvashatatlan aláírás s.k. ministeri o. tanácsos BML Bvm. főisp. biz. 180/1927. 143. A siklósi járás főszolgabírójától. 103/eln. 1927. Méltóságos Főispán Úr! Oswald József vókányi tanító, mint az állam- és jogi tudományok doktora, segédtanfelügyelővé kinevezését kérelmezte és iratai tudomásom szerint a m. kir. Vallásés Közoktatásügyi Minisztériumban fekszenek el. Tiszteletteljesen kérem Méltóságodat, hogy nevezett kineveztetését pártfogolni kegyeskedjék. Előterjesztésem megtételét indokolja azon körülmény, hogy nevezett itt működése alatt megbecsülhetetlen politikai szolgálatokat tett a magyar államnak, amennyiben a kötelező testnevelési oktatást - a lakosság legnagyobb ellenszenve ellenére - az elsők között beszervezte; a titkos pángermán agitációkat csírájában elfojtotta; az iskolai tannyelv megállapításánál nagy segítségére volt az illetékeseknek, hogy a tiszta német ajkú lakosságú községben az államnak kedvezőbb B. typusú iskola létesült. Az iskolában minden alkalmat felhasznál, hogy a tankötelesek a magyar nyelvet minél jobban elsajátítsák. Erkölcsi magaviselete és politikai magatartása kifogástalan. Nevezett tanítónak segédtanfelügyelővé való kineveztetése különösen Pécsre igen kedvező volna a német kisebbségi politika szempontjából, mert mint e vidék szülöttje, ismeri a nép szokásait, közöttük népszerűséggel bír s állandó jó munkatárs lenne a pángermánizmus elleni küzdelemben. Megjegyzem, hogy nevezett segédtanfelügyelövé való kineveztetése iránti kérelmét 1925. év folyamán terjesztette elő a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium VIII. A. osztályához, azonban ezideig még ez ügyben intézkedés nem történt. Siklós, 1927. évi szeptember hó 14-én. Olvashatatlan aláírás s.k. főszolgabíró. BML. Bvm. főisp. biz. 189/1927.