Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

III. Német nemzetiségi mozgalom

Méltóságos Főispán Úr! Pécs. Tisztelettel jelentem, hogy az istentiszteleteket látogató férfiak számának fogyatkozása az utóbbi időben a járás területén eddig sehol észlelhető nem volt. Sajnos egyes községek­ben a férfi lakosság évek hosszú sora óta állandóan igen gyéren látogatja az Istentisztelete­ket, de az őszi búcsúk alkalmával ezen községekben is megjelentek a templomokban éppen úgy, mint más években. A vallásellenes áramlatok térhódításának egyébként sincs eddig nyoma. Sásd, 1937. évi november hó 23-án Blaskovich s.k. főszolgabíró. Mohácsi járás főszolgabírája. 147/eln. 1937. szám. Rendelet száma: 124/főisp. biz. 1937. Bizalmas! Tárgy: Németajkúak lakta községekben az istentiszteletek látogatásának megfigyelése. Méltóságos Főispán Úr! Jelentem, hogy Dunaszekcsőn kb. másfél év óta erősen észlelhető a német miséken a lakosság kisebb számban való részvétele, ennek oka azonban megállapítható ezideig nem volt. Majs és Nagynyárád községekben szintén csökkent az istentiszteleteket látogató férfiak száma, ez azonban nincs összefüggésben a Németországból beszivárgott jelenségekkel, a lakosság vallásos érzelmű, ami abból is látható, hogy a húsvéti gyónást a férfi lakosság 90%-a elvégezte. A többi községben a férfi látogatók számának csökkenése nem észlelhető, csupán a fia­talabb generációnál mutatkozik helyenként tiszteletlenség a lelkipásztor iránt, ami azon­ban már régebbi keletű s újabb propagandára vezethető vissza, ámbár tény az, hogy ez a viselkedés a pángermán érzelmű egyéneknél tapasztalható. Mohács, 1937. november 13. Németh s.k. főszolgabíró. Pécsváradi j. főszolgabírójától. 61 /ein. 1937. Vonatkozó rendelet száma: 105/biz. főisp. 1937. Bizalmas! Tárgy: A pángermán mozgalom ellenőrzése. Méltóságos Főispán Úr! Pécs. A tárgybeli ügyben az elmúlt augusztus havára vonatkozólag tiszteletteljes jelentésemet az alábbiakban teszem meg: A hidasi német népmüvelődési egyesület feloszlott és a feloszlásra vonatkozó jegyzö­könyvet, valamint az alapszabályokat az egyesület elnöke a hidasi körjegyzőhöz benyúj­totta, ki viszont azokat hozzám felterjesztette. Véleményem szerint a feloszlás szabályelle­nes, mert a helyi csoport önállóan a feloszlást kimondani nem jogosult, hanem csak a köz­pont, vagyis ugyanúgy, ahogyan a helyi csoport felállítására is csak a központ volt jogo­sult. Palotabozsok községben a 80%-ban már úgy is nagy német érzelmű svábság a nyári

Next

/
Oldalképek
Tartalom