Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

I. Hangulatjelentések

Ezt a problémát első ízben az 1918. évi forradalmak vetették fel, de akkor sem a lakosság köréből lett fölvetve, hanem a forradalmi kormányok oktrojáltak olyan intézkedéseket a lakosságra, melyek más vidékeken talán időszerűek lehettek, helyileg azonban még ekkor is inkább csak visszatetszést keltettek. A forradalmat követte a szerb ellenséges megszállás, melynek ideje alatt a horvát és sokácz lakosság dicséretre méltó elszántsággal fenntartás nélkül csatlakozott a magyarsághoz, a szerb nemzetiségűek optálásra kényszeríttettek, később az optáltak ki is telepíttettek, így ezek közül is csak azok maradtak itt, akik a szerb uralom alatt, életük koczkáztatásával is Magyarország javára optáltak - így a felszabadulás idejére a fölvetődött nemzetiségi probléma egyedüli tárgya csak a német kérdés maradt. Kétségtelen tény, hogy az ellenséges megszállás nem szolgált - aminthogy nem is szolgálhatott, - a magyarok és a németek közötti jó viszony kimélyítésére, mert a lakosságnak az ellenséges megszállással járó teljes elszigetelése, mozgás és érintkezés lehetőségeinek kikapcsolása természetszerűen vonja maga után, hogy a megszálló hatalmasság terrorizmusával szemben csak egyénileg lehetséges - amennyiben egyáltalán lehetséges, védekezni. A magyarok és a németek között a jó viszony ennek daczára is épségben maradt, azonban a régi közösségi érzet talán kölcsönösen veszített valamit a régi bensőségességéből. A felszabadulás idején a Bleyer-féle mozgalomnak már az ország számos vidékén erős talaja volt. Egész természetes, hogy a felszabadulás után Bleyerék igyekeztek a maguk szervezetét Baranyavármegyében is kiépíteni, viszont a kormányzat ennek gátat nem vethetett, miután a revíziós követelések során a különféle nemzetiségek nagy tömegeinek visszacsatolását igényelvén, ezek jogainak csorbítatlanságát demonstrálni is kellett, de ezen felül épen a német szövetség kiépíthetésének ideológiája is állandóan előtérben volt. A Bleyer-féle mozgalom az első időben a magyarságot teljesen hidegen hagyta, azzal nem igen törődtek és pedig annyival is kevésbé, mert annak eredetileg maga a németség is testületileg ellent állott és a szervezkedésbe bekapcsolódni hajlandó nem volt. A Bleyer-féle szervezet (M.D.V.) az első időkben csak a németségnek a legelesettebb egyébként is mindig elégedetlenkedő - rétegét tudta meghódítani és ezekkel alakította meg az első helyi csoportokat. Ebben az időben azután két igen kedvezőtlen behatás rontott erősen a helyzeten. Az egyik a szervezet tagjaival szemben lassanként kiéleződött bizonyos mérvű megvetés és ellenséges indulat, ami viszont a szervezet részéről is aggressivebb agitatiót váltott ki, - a másik az utódállamok területén a magyarságot ért sérelmek következtében állandóan növekedő és részben egész hibás irányzatú soviniszta szellem, mely általában a más nemzetiségű magyar állampolgárok hason szellemben leendő kezelését, visszaszorítását stb. nyíltan kezdette hangoztatni és követelni, sőt helyileg kezdette némely viszonylatban megvalósítani is. Ez a kettős hatás egyrészt a németség szélesebb rétegeit kergette és szorította be a szövetkezet hálóiba, másrészt a szervezet működési irányát is, - különösen Bleyer halála után, - mindinkább a szélsőségek felé hajtotta. A kormány akkor követelte a szervezet tevékenységének az enyhítését, minek az lett a következménye, hogy a mozgalom tulajdonképpeni vezetői a szervezetből kiléptek, magukkal vitték természetesen a tagok zömét is, akiket ők szerveztek volt be és maga a szervezet, az N.D.V. tulajdonképpen egy árnyék szervezet maradt. Ezzel azután az a lehetetlen helyzet állott elő, hogy volt a németségnek egy hivatalos