Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - A Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) helyi csoportjainak megalakulása

A gyűlés szónokai dr. Lakner Sebestyén, dr. Mischung Konrád és Jankovics Ferencz a gyűlés megtartását ennek daczára is erőszakolták. Jelen volt még a gyűlésen dr. Hornung György is, aki azonban a zavaros helyzetet látva, Kretz János helyi csoportvezetővel együtt a gyűlésről idejében megszökött. A megjelent magyarok természetesen állandóan zavarták közbeszólásaikkal a szóno­kokat, akik erre gorombáskodni kezdtek, ami azután teljesen felborította a helyzetet. Az eljárt hatósági biztos erre csendőr karhatalommal eltávolíttatta a teremből a magya­rokat, akik a korcsma udvarán zajongtak tovább, a szónokok azonban bent a teremben za­vartalanul beszélhettek gyér számú saját hallgatóságuk előtt. Közben a szónokoknak a korcsma előtt állott gépkocsijának kerekeiből ismeretlen tet­tesek kieresztették a levegőt. A kocsi menetképtelen lett, és sem helybeli sem pécsi fuvaros nem vállalkozott arra, hogy a szónokokat elfuvarozza. Dr. Lakner Sebestyén, dr. Mischung Konrád és Jankovics Ferencz kénytelenek voltak ilykép a menetrend szerint közlekedő autóbusszal eltávozni. Az eljárt hatósági biztos a karhatalom igénybevételével biztosította a szónokok testi ép­ségét, távol tartotta a tömeget és biztosította az autóbuszra való felszállásuk lehetőségét is. Erre azonban számosan jegyet váltottak az autóbuszra és kilátásba helyezték, hogy majd a község határán kívül, menetközben fogják megverni a szónokokat, mire a hatósági biztos kényszerült az autóbuszt a többi utas fölvétele nélkül, a három szónokkal útnak indí­tani, mert nem lehetett biztonságosan megállapítani, hogy ki a komoly utas és ki akar a ko­csira csak verekedés czéljából felszállani. Minden esetre kívánatos volna, hogy legalább a magyar és erősen vegyesen lakott köz­ségekben ezek az u. n. alakuló gyűlések ne nyilvános népgyűlések formájában, hanem csak a beiratkozott tagok részvételével tartassanak meg, amint az egyébként más egyesüle­tek megalakulása alkalmával is szokásos. A beérkezett jelentést tisztelettel mellékelem. 941. I. 24. B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 43/biz. 1941. (Kézzel írtfogaalmazvány) 118. 47/biz. 1941. Elint. Tárgy: A Volksbund helyi csoportja f. hó 19-én Szebény községben tervezett megala­kulásának meghiúsulása. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminister Úr! Budapest. Jelentem, hogy Szebény község lakossága körülbelül 2/3 részében magyar és 1/3 részé­ben német anyanyelvű. A két nemzetiség mindenkor a legjobb viszonyban élt együtt, közös egyesületeik vol­tak, a házi vigalmakban együttesen vettek részt, a korcsmát is együtt és közösen használ­ták, sőt a két nemzetiség között még az összeházasodás is gyakorivá vált. Ezt a békés együttélést tulajdonképen eredetileg a szomszédos sváb községekből újabban beszivárgó

Next

/
Oldalképek
Tartalom