Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Radó Bálint: A foedus operum tantételének útja a szövetségi teológiában
Radó Bálint: A foedus operum tantételének útja a szövetségi teológiában belüli „covenant of works” gondolata kötődik: Dudley Fenner (1558/?/—1587), aki a rámista logikában mélyedt el, a Whitgift érsekkel összeütközésbe kerülő Josias Nichols (1553-1639), a szintén Whitgift nagy ellenlábasának számító Thomas Cartwright (1535-1603) és William Perkins (1558-1602), akinek neve minden bizonnyal a legismertebbként cseng a nonkomformisták közül e tanulmány olvasói számára is.12 Fenner 1585-ben jelentette meg Londonban Sacra Theologia címet viselő főművét, amelynek negyedik könyvében De Foedere Dei et Christo cím alatt a cselekedeti szövetség lényegét fejtette ki. Ebből azt a gondolatot kell kiemelnem, miszerint a foedus operum rámutat általánosan bűnös voltunkra és előkészít a foedus gratiae- re. Osztom McGiffert nézetét, amelynek értelmében Fenner meglátása szerint a „covenant of works” nem annyira Ádámmal és Évával,13 mint sokkal inkább Mózessel köttetett, nem annak „zsidó mivolta”, hanem egyértelműen keresztyénsége a döntően fontos.14 Ismét kiegészítenem: a mózesi törvény valójában a Törvény, a Tízparancsolat az „inscripta nobis, imprinta nobis” - gondolat megjelenése, s mint ilyen, az Ádámmal kötött cselekedeti szövetség megújítása, felújítása. Cartwright foedus operum-felfogásából az emelendő ki feltétlenül, hogy az ordo salutis „rendszerén” belül előkészít, felkészít a foedus gratiae-re. McGiffert nagyszerű meglátása a „fortunate Fall”, amellyel az eredeti bűnt említi.15 Igen, felix culpa, amely „helyet készít”, „szükségessé teszi” Krisztus, a Felkent, tehát az új, engedelmes, második Ádám eljövetelét. William Perkins Armilla Aurea-ja, amely első ízben 1591-ben látott napvilágot, a foedus operum-ot a „Mosaic Law”-val, magyarul a mózesi törvénnyel azonosítja - állítja, megítélésem szerint helyesen, McGiffert.16 Amiben viszont vitatkoznom kell vele, az az a véleménye, amely szerint a Perkins nyomában az Újvilágban író John Cotton számára „a cselekedeti szövetség alig különböztethető meg a kegyelmi szövetség jogi összetevőjétől”.17 Cotton ugyanis tényleg Perkins hű követője volt Űj- Angliában, de a szövetségi teológia szféráján belül mozogva meglátásom szerint a McGiffert által áhítotthoz képest sokkal élesebb határt húzott a két szövetség között. Ennek rövidesen a nyomába eredek. Előtte azonban kifejezem egy másik ponton egyetértésemet McGiffert-tel, aki szerint a kontinensen Genf és Zürich között ugyan vita kerekedett az eleve elrendelés értelmezésében, de teljes harmóniát találunk abban a tekintetben, hogy az Ó- és Újszövetség koherens egységet alkot.18 Ekképp Ulrich Zwingli a vele konfrontálódó anabaptistákkal szemben meg tudta védeni az Ótestamentum rangját, ami a gyermekkeresztség szempontjából is fontos 12 McGiffert 1988,135. 13 Uo. 137. h Uo. 138. 15 Uo. 143. 16 Uo. 143. 17 Uo. 143. is Uo. 469. 377
