Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
Magyarországon elsőként a Kanizsai Pálfi János dunántúli püspök igazgatása alatt levő gyülekezetekben alakultak meg a 17. század első évtizedeiben egyházfegyelmezési jogkörrel is rendelkező presbitériumok, akik az eklézsia elé állították: „A tolvajokat,paráznákat, szjtkozpdókat, hamis esküvőket, úgy a részegeseket is egy vagy két megintés után kiközösítéssel büntetendőknek nyilvánítjuk a szentírás szerint. Mert a részegség testvérbűn a paráználkodással, és a részegség bűnéért, az ellenség fogságával és halállalfenyeget az Úr. Sőt még akik tréfát űznek a részegesek becstelenségével és nevetnek azoknak gonoszságaik felett, azokat is kárhoztatja az Úr és akik másokat erőszakkal avagy a barátság álcája vagy színe alatt leitatnak, azokat is kárhoztatja a szentírás. Azokat a fejedelmeket r bírákat, akik meg nem büntetik, hanem udvarukban tartják a részegeseket, megfogja ítélni az Úr.,m Különösen fontos az egyházfegyelmezési gyakorlat megszilárdulása szempontjából, hogy a dunaemlléki 1576. évi hercegszőllősi zsinat 28. cikkelye már kifejezetten elrendeli mind a keresztyéni gyülekezetből való kitiltást, mind az eklézsiakövetést. ,A-Z. Isten igéjének tanítása szerint kitiltnak minden nyilvánvaló és cégeres bűnben heverő embereket, akik életüket soha meg nem akarjákjobbítani: mint az részegeseket, hamisan esküvőket, szjtkos átkozó kát, lopókat, paráznákat és akik uzsorával kereskednek, kik az anyaszentegyházban botránkozást tesznek, hogy akik megjobbulhatók, megjobbuljanak. A kik pedigjobbulni nem akarnak, több gonoszságban és nagyobb veszedelemben essenek. Ezt is hozzá tesszük, hogy akik kitiltatnak, addig be ne bocsáttassanak, míg az Istent és keresztyéneket meg nem követik.,e2 Az eklézsiakövetés, mint egyházi büntetés leírását nyomon követhetjük elsősorban a korai részletes híradások alapján. Ezek alapján az eklézsiakövetés minden részletét a lelkész intézte: nyilvánosan, a templomban a hívők előtt. A lelkész a tudomására jutott bűn esetén maga elé hívatta a vádlottat, „kérte, intette a jórcT. Ha ez eredménytelen volt, vagy „ha a bűnös ismétlődve megrögzöttnek mutatta magát a rosszbarl\ akkor következett az eklézsiakövetés, amelynek színhelye mindig a templom volt, alkalma pedig a vasárnapi istentisztelet. Az eklézsiakövetés három részből állt: kiközösítést követte a ve- zeklés kiszabása, annak letelte után pedig a gyülekezetbe való „ünnepélyes bevétel”. Az első kettőre ugyanazon az istentiszteleten került sor, az ünnepélyes visszavételre a gyülekezetben viszont csak hetek, hónapok múlva. Az ünnepélyes istentiszteleten, amelyen eklézsiát követtettek, a lelkész prédikációjának tárgya a bűn ostorozása, a bűnbánatra serkentés és megtérés volt. Bűnvalló imádság hangzott el, a 16. századi énekeskönyvek bűnvalló és bűnbánati énekeit hangzottak fel.31 32 33 A vezekelni készülő bűnös a templom közepén ült egy fekete székben a szószék és az úrasztala előtt, feje letakarva fekete lepellel, ahogyan a 16. század végén született ún. „Borsod-Gömör-Kishonti Czikkek“ XXVI-XXVIL cikkelye írja: „Szokásban volt pedig az uj testamentomban (az ős egyházban) hogy az iszonyú és nyilvános gonosz tettekkelfertőzötteket, midőn magokat viszy\a vetetni klrték, a templom bizonyos helyén gyászruhában közszemlére állí311567. évi debreceni zsinat XVII. kánon, In: KISS 1882. 585. 321576. évi hercegszőllősi zsinat 28. cikk, In: KISS 1882. 249. 33Például a Szegedi Gergely-féle 1569. évi énekeskönyv — idézi BARLA 1889. 458. 69
