Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
az eklézsiakövetést elsősorban paráznaság, veszekedés, székrendsértés, vallástalanság, különélés, vadházasság esetén szabták ki.20 A szégyenkő (Schandstein) tehát legáltalánosabb értelemben a pellengérre (szégyenoszlopra, szégyenfához, bitófához) állításnak a kiegészítő eszköze volt. Elsődleges jelentésében nem a szégyenoszlop (szégyenfa, szégyenketrec, pellengér), hanem a szégyentábla szinonimája.21 Már a budai jogkönyvben is említett súlyos kő volt,22 amelyet a.) a bűnösnek (nem minden esetben elítéltnek!) vásárok vagy sokadalmak alkalmával mindenki szeme láttára kellett hordoznia, vagy b.) a szégyenoszlophoz kötött személy nyakába akasztották, így súlyosbítva büntetését.23 Az eklézsiakövetés, mint református egyházfegyelmezési gyakorlat A szégyenkő változatos használatára Vájná Károly gyűjtései és az Ethnographia korai rövid közleményei is közölnek adatokat.24 Ezek döntő része azonban kifejezetten a városi jog és ítélkezési gyakorlat tárgyi emléke, a szégyenoszlopra/pellengérre/szé- gyenketrecbe állítás kiegészítő, a büntetést súlyosbító, változatos formájú köve, amelyet adataink szerint például Székesfehérváron, Dévényen szégyentáblával helyettesítettek.25 A Vájná által is közölt adatok közül Angyal Pál szintén idézi az evangélikus szász városok templomaiban előkerült, a pellengéreknél használtakkal egyező — Szászsebesen német mintára ember alakkal díszített — köveket, amelyek akár az eklézsiakövetés alkalmazása során alkalmazott szégyenkő funkcióját is betölthették.26 A kutatás kevesebb figyelmet fordított ezekre az adatokra, nem utolsó sorban azért, mert a híradások kis száma miatt nehezebben azonosítható be azon speciális használat, amely az eklézsiakövetéshez kapcsolja a szégyenkő fogalmát. A közelmúltban született tanulmányok tanúsága szerint a források töredékessége és az alkalmazási gyakorlatok különböző idősíkja, valamint változatos volta miatt még abban az esetben is nehéz a szégyenkövek konkrét beazonosítása, használatuk pontosítása, tipizálásuk, ha a tárgyi 20VÁJNÁ 1907. 159-160. Az egyházi büntetések között kerül említésre a szamártemetés is, amellyel az öngyilkos, kivégzett, részegen meghalt, az eklézsiakövetést megtagadó, illetve a kiprédikált személyeket temették el. Gyökerei II. József rendeletéhez nyúlnak vissza, aki 1788-ban rendelte el, hogy a javíthatadan bűnözők, az adott szó megszegői, az öngyilkosok „Eselsbegräbnis” útján temettessenek el. 21 BÉLI 2011. 106, MEZEY 2004. “BLAZOVICH-SCHMIDT 2001, RELKOVIC 1905. 23VAJNA 1906-1907, TÉGLÁS 1912. 24VÁJNÁ 1906-1907, NYÁRÁDY 1959, TÉGLÁS 1912, RÉTHLY 1909. 25 VÁJNÁ még mint személyesen látottra hivatkozik az ujvároskái és kistapolcsányi pellengérre, amelynek oldalára erősítették az előbbinél rendkívül súlyos, közel 40 kg-os szégyenkövet. Mint sajátos gyakorlatot, megemlíti a pellengérre állítás során alkalmazott bazini pellengér-álarcot is, a rátűzött a bujaságot jelképező, rátűzött kakastollakkal. VÁJNÁ 1906-1907. 127. “TÉGLÁS 1912, RÉTHLY 1909. s^ás^-sebesi ág. ev. templom sekrestyéjében lévő szégyenkő világosszürke márványból készült, 9 ” magas és 8 1/2 ” átmérőjű. A csúcsán 21/2 ”-ra kiálló vas foggantyúhoz egy nyolczas alakú szemekből alkotott lánc^van alkalmazva, mely hurkot képez Emberi ábrázat látható ra#a.”VAJNA 1906-1907. 129. 67
