Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
3. Evangélikusok a 18-20. században
A bécsi kormányzat részéről a legnagyobb haszonnal a németek betelepítése kecsegtetett, mivel saját tőkével bírtak és könnyen alkalmazkodtak az ország körülményeihez. Hasonló véleményen voltak a világi és egyházi birtokosok is, akik már 1723-ban azzal a kéréssel fordultak III. Károly magyar királyhoz és német-római császárhoz, hogy segítse a legális toborzást és a németek Magyarországra történő kivándorlását.21 Az 1722—23-as országgyűlés 103. és 117. paragrafusa törvénybe iktatta az idegen földművesek és iparosok számára biztosítandó kedvezményeket, vagyis a szabad költözködési jogot, a három évi mentességet a földesúri szolgáltatások és hat évi mentességet az állami hadiadó alól.22 A 17. század végi és 18. század eleji német telepesek száma nem volt nagy, mivel Magyarországon ekkor zajló felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc katonai eseményei megakadályozták a nagyarányú német lakosság megtelepedését. A telepítés nagyobb lendületet csak a 18. század húszas éveitől vett, amikor a kivándorlási útvonalak szabaddá váltak és a Habsburgok figyelme ismét a gazdasági és népesedési kérdések felé fordult. A telepítéseknek négy nagy övezete alakult ki. Az első, az ország középső része, Pest, Fejér, Veszprém, Esztergom megyék, Budapest központtal. A második, a Dél- Dunántúl, Tolna, Baranya, Somogy megyék, vagy más néven a Schwäbische Türkei. A harmadik, Kelet-Magyarország, Szatmár megye, amely leginkább a magánföldesúri telepítések révén népesült be. A negyedik, Dél-Magyarország (Bácska, Bánság), melyek területén állami telepítések történtek.23 Somogy vármegye a 17. század végétől a 18. század elejéig Somogy vármegyében a török jelenlét mély nyomokat hagyott. 1526 és 1566 között rendszeresen hadszíntér, Szigetvár eleste után a törökök folyamatos felvonulási terepe, portyázások és időnként (15 éves háború Kanizsa környéki harcai során, 1664-ben Zrínyi Miklós téli hadjárata idején) jelentősebb csaták helyszíne volt. A pusztulást tovább fokozták az irreguláris szerb csapatok, akik 1701—1702-ben dúlták végig a megyét, majd a Rákóczi-szabadságharc katonai eseményei és az 1700 és 1703 között dúló pestisjárvány is megtizedelte a lakosságot. Ugyanezt a képet erősíti meg Bél Mátyás Somogy vármegye leírásában, amely a táj elvadultságáról, a lakosok nélkülözéséről beszél, összesen 121 lakott helyet említ meg, de hozzáteszi, hogy ezek a települések jelentéktelenek, alig 10-15 házból állnak. A tájat egy szigethez hasonlítja, amely tele van láppal, eliszaposodott folyókkal és mocsarakkal.24 21POÓR 2009. 9. 22FATA 2012. 13. 23MANHF:RZ 1998. 16. 24BÉL 2017. 217-218. 223
