Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Földerítő lovasok
107 Csakhamar öt ló feküdt golyótól leterítve a földön és egy huszár megsebesült. A helyzet veszedelmes volt. A különítmény nem maradhatott a heves tűzben s kénytelen volt megfordulni, anélkül, hogy mód lett volna azokat a bajtársakat magával vinnie, kiknek lovát lelőtték. A visszavonulás közben észrevette egy huszár, hogy három gazdátlan ló vágtat a különítmény után. Honnan került elő a három ló, honnan nem, tudni nem lehetett, de a huszárok a sors kedvezésének tekintették, mellyel meg akarja menteni az elmaradt társakat. Arra kérték tehát a parancsnokot, álljanak meg, hogy az érkező lovakat elfoghassák s aztán visszamehessenek velük a gyalog maradt huszárokért, akik abban a veszedelemben forogtak, hogy vagy agyonlövik, vagy elfogják őket. A vállalat halálosan kockázatos volt. Az ellenség golyózápora egy percre sem szünetelt és a bajtársaikért vissza- lovagló huszárokat bizonyára még kiadósabb golyófütty és puskadörej fogadná. A parancsnok bizonyosra vette, hogy aki visszamegy abba a golyótáncba, ép bőrrel nem kerül elő vagy örökre ott marad és felszólította a legénységet, ki vállalkozik önként a kalandra. Meleg járőrvezető, Mészáros és Emedő huszár azonnal jelentkezett, hogy hajlandó bőrét kockáztatni. A három lóval — melyet hamarosan elfogtak — visszaviharzott a három huszár és épen idején érkezett, hogy az elmaradt bajtársak hármát lóra segítse és megmentse. A derék tettért Meleget és két társát a másodosztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. * Horváth Gábor, a 16. huszárezred őrmestere egy hírszerző különítmény földerítő-lovaglásán járőr-parancsnok volt. Az egyik falu közelében megtudta, hogy a helységet ellenséges járőrök és kisebb osztagok úgy megszállották, hogy lehetetlen észrevétlenül átjutni rajta. Amíg Horváth őrmester azon tűnődnék, mi módon üsse nyélbe a lehetetlent, arra nyikorgott egy parasztszekér, ami a vállalkozó vitézt vakmerő gondolatra inspirálta. Belefeküdt a kocsiba, széná-
