Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A hős ikertestvérek
86 í azon a tájon jelentékeny ellenséges túlerő van. A parancsnok elhatározta, hogy addig, míg az erősítés megérkezik, az előnyomulást megszünteti. A két Török azonban mást beszél odafönn. Rohamról, dicsőségről, hazáról, királyról beszélnek lelkesítő és mámoros szavakat és feldörgzik a dombon a rajongás hangján: — Hurrá! Mint a lezuhanó szikla a völgyben tolongókra, úgy dobja magát a kis csapat az orosz tömegre, mely a dühödt lökésre ingám kezd. — Hurrá! Hurrá! Éljen! üsd, vágd! A komáromi fiúk veszettül dolgoznak ... Az ezredben észreveszik az oroszok megrendülését és belevegyül a harcba a többi század is. A negyvenöt ember rohama általános ezredrohammá válik és kilométerről kilométerre sodródik vissza az orosz. Négy óra hosszat tombol már az új harc és öt kilométert nyertek már a mieink és mindenütt elül küzd a két Török! Most elbukik az egyik iker, Török Gyula csípőjébe több golyó fúródott. Testvére, Henrik, hidegvérrel tovább harcol. Már csak hat embere van, de azt a helyet, melyet most foglalt el s mely az ezred harcának új alakulásában nagyon fontos, nem hagyja. Egész éjjel tartja a helyet, szünetlen tüzeléssel űzvén vissza az ellenséget, tartja még reggel is, egészen délelőttig, amikor erősítést kapott. És, Isten csodája, egyetlen sebet sem kapott. Ez csaknem olyan csoda, mintha valaki a csurgó alatt áll és mégsem lesz vizes. Másnap estére megjött az aratás: az ezred nagy fogolyzsákmánnyal új, fontos állásban van. A két hős ikertestvér megkapta az első osztályú ezüst vitézség! érmet.
