Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
684 A SZABADSÁGIÍARCZTÓL alatt a nemzetőrség átkelt a Dunán; velük ment Majthényi József alispán és ifjú Majláth György.1) A nemzetőrséghez tartozó nagyhar- sányiak a főbírót nem akarták itthon hagyni; ha a béke idején kapitá- nyoskodott úgymond, most a harczban is folytassa, ki is, férfiassága levéli kihíva, velük együtt szállott harczba.2) A dolog csakhamar csatára került, mert a kétezer főből álló tolnai őrsereg parancsnoka Viczay Adolf grófnak a Dráva melléki őrvonalról már augusztus 12-én fölolvasták a szeg- zárdi gyűlésen levelét, melyben a csatatért, melyet a Bácsba küldött tolnai őrsereg gyáván elhagyott, visszafoglalni ajánlkozott. Perczel Miklós védelmére kelt a tolnai futásnak, hogy azt nem a gyávaság, hanem belső meghasonlás idézte elő.3) Főczélját Batthyány Kázmérnak Eszék meghódítása képezte, melyre a magyaroknak hadműveleti szempontból okvetlenül szüksége volt ép úgy, mint a horvátoknak is jól esett volna Eszék bírása. A „Fünfkirchner Zeitung“ augusztus közepén írja, hogy Jellasich Eszékre Duinig nevű biztost küldött, kinek segélyével Baranyára is ki akarja terjeszteni hatalmát. Eszék lakói Baranyához fordultak, küldjenek nekik nehány ezer nemzetőrt, még mi előtt Duinig Eszékre érne. Jellasich a Dráva vidékén mint valóságos néplázító működött s a népnek azt ígérte, hogy nekik adja az uraság földjeit. így tett különösen Miholjáczon, Prandau földjeit ígérvén oda, honnan a hír Baranyába is átszállt és félni lehetett, hogy Baranya is Jellasich pártjára áll, mert a nép azt kezdte beszélni, hogy Jellasich alatt jobb dolga leend. Történt ez időben, hogy Siklóson egy magát szappanosnak kiadó kémet fogtak el, ki nagy pénzösszeggel volt a Drávántúli vidékre menendő.4) Mindezek Batthyányit Eszék elleni erősebb akezióra izgatták. írt a kormánynak, mire a magyar kormány utasítást adott Eszék várparancs- adójának, hogy a magyar zászlót tűzze ki a vár fokára. Eszéken, mint tudjuk, császári hadsereg tartózkodott, melynek parancsnoka Jovits Sándor báró volt, ki a látszat szerént java idejét Magyar- országon töltötte és a magyarok irányában nem viseltetett ellenszenvvel. Jovits megkapván a hadügyrniniszteri rendeletet, összehívta a várőrség tisztjeit a dolog megbeszélésére. Ezek megállapodásához képest augusztus 31-én egy nyilatkozatot bocsátott közre, melyben kijelentette, hogy miután a vár császári tulajdont képez, a magyar és horvát nemzet közti jelen viszályok kiegyenlítésére egyik párthoz se csatlakozhatik, hanem kimondja Eszék várának semlegességét, ennél fogva a vár fokára a magyar, a horvát és a fekete-sárga zászlót tűzette ki. Jovits nemsokára megbetegedvén, a vár- parancsnokságot, másra bízta s a várat elhagyta. E tettéért a szabadság- harcz leveretése után 20 évi várfogságra ítélték s 1859-ben az olmüczi kázámátákból való kiszabadulása után 3 hónapra halt meg 85 éves kúrálj Közlöny 1848. — 2) Közlöny 1848. augusztus 8. 3) Kossuth Hirlapja 1848. — 4) Kossuth Hirlapja 1848.
