Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
624 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL A kir. biztos a feleket és püspököt 1791. év november 17-ére idézte maga elé, azonban sem a püspök, sem a káptalan nem jelentek meg, hanem az országgyűlésen aratott siker által bátorítva, rövid levélben arról értesítette a kir. biztost, hogy a pécsi papság arcza, melyet annak helyén, az országgyűlésen már leleplezett, sokkal veszélyesebb (periculosius), hogy- sem az a kegyes királyi comissióktól megijedne, miért a barátságos egyezkedés helyett (mely mindig csak Pécs város fölszabadításának kierőszakolására vezethetne) majd a következő országgyűlésen fog orvoslást keresni. A pécsi káptalan nyiltan kimondta obstrukczionális terveit, hogy az országgyűlésen mindannyiszor tiltakozni fog a beczikkelyezés ellen. A királyi biztos békés úton mit se tehetett, a város pedig kénytelen volt a káptalan ellen az örök hallgatás (perpetuum silentium) iránt a pert megindítani, mely czélból 1792. év április 2-án tartott tanácsülésből kérelmet is intézett a királyi biztoshoz. E kérelemből meglátszik, hogy Pécs városának még akkor se voltak kezeiben a város fölszabadulását érdeklő összes iratai, vagy oly nagy volt a tömeg, hogy a fiatalabb nemzedék azt oly hirtelen át nem tanulmányozhatta, mert, mint csak e sorokból is látható, a káptalan a perpetuum silentiumot már Mária Teréziától királyi úton kapta meg és a sok árkusra terjedő indokolás helyett, mely ügyét megnehezítette, sokkal rövidebben vághatta volna szét a gordiusi csomót. Kitűnik továbbá az a nagy elkeseredés, mely a város keblét betöltötte. Pécs városa oly leczkét adott ebben a káptalannak a kérdés jogi oldalának kemény megvitatása közben, magával a szentirással és a szentatyákból merített idézetekkel szorítván zsákba a ferde álláspontra helyezkedett ellenfelét, a minőt még világi hatóság káptalannak nem adott. Hogy pedig a káptalant is oly szégyen érje, minő Pécs városát érte az országgyűlésen, a kérelmet, valamint annak többrendü mellékletét röpirat gyanánt kinyomatva terjesztette minden felé. És mi lett a végeredmény ? A káptalan elérte czélját, hogy Pécs városának fölszabadítása az időben törvényesítést nem nyert. Még Aigl Pál is, kinek pedig véleményét nem lehet fontosnak tekinteni, 1838-ban kiadott művében1) egész önelégülten mondja, hogy még nincs beczikkelyezve. Czélját azonban, hogy a várost uralma alá keríthesse, hogy a fölszabadulási árat néki is megfizesse, soha el nem érhette. Bizonyos, hogy a káptalannak ez eljárása Pécs városának mondha- tatlan kárt okozott, olyat, melyre a káptalan bizonynyal nem számított és előre maga se láthatott. Mi volt a káptalan e tettének rugója, azt ma már nehéz volna megállapítani, mert majdnem lehetetlen elhinni, hogy a pénzvágy vezethette volna. A váltság díját kir. biztosok számítván ki, olyannyira számításba jött minden, hogy a legjobb esetben egy pótlás alig rúghatott volna pár ezer forintra. Ehhez járult, hogy a káptalannak nagyon jól kellett ismerni *) *) Historia brevis Ven Capituli 5 Keel. 212.
