Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁGHARCZIG. 613 rént több ezer forintot fizetett perköltségekben s e kívül meg kellett fizetnie az ingatlanok után járó, de mindeddig megtagadott adóhátralékokat, melyek szintén több ezer forintot tettek ki. A szükségben lévő város megtagadott adói s a káptalan folytonos pervesztesége igen elkeserítette a kedélyeket s így megtörtént, hogy a káptalan oly ütést mért a városra, melynek következményeit maga se láthatta, de melyet a város hosszú évtizedeken át sínylett. 1785. óv junius 1-én keserűen érdekes közgyűlése volt a vármegyének. Ofölsége, sárvári és fölsővidéki Széchenyi Ferenez grófot, Tolnavármegye főispánját nevezte ki Somogy-, Baranya- s Szerémmegyék tőispáni adminisztrátorává, ki a pécsi püspök, valamint Pejachevich Károly gróf, Kajdocsy Ferenez tolnamegyei alispán és egyéb vidékiek jelenlétében az ülést megnyitotta. Az okmányokat fölolvasták, mire Pethő Imre főjegyző a vármegye nevében magyar beszéddel üdvözölte Széchenyit. Az adminisztrátor, ha nem volt itt, élénk levelezésben állott a vármegyével, ha pedig itt volt s kirándult a vidék egyes falvaiba, megjegyzéseit a közgyűléssel közölte. így az 1785. év október 1-ei közgyűlésre hét községről nyújtotta észleleteit, minők például Bükkösdről : nincs táblája, melyen a falu nevét s számát fölirva látta volna; adókönyvét (porczió-könyv) nem irta a szolgabiró alá; temetője a falu közepén van. Panaszkodnak a lakók, hogy úrbéres szolgáltatásukon túl terheltetnek. A lakosság bár német, a kurrenseket magyarul kapja. Nincs éjjeli őr s nincs előkészület tűz esetére. A többi falu fölötti megjegyzései is igen érdekesek, melyekből látszik, hogy a falvakat a mostani század nívójára akarta emelni. Ilyenek például, hogy egyik községben egy koldus lakik, hogy a községi csősz putriban lakik, hogy a pásztort a község egyesei tartják. Széchenyi főispáni adminisztrátornak más egyéb ügyekben olyan minden felé kiterjeszkedő, a közigazgatás, törvénykezés, ipar, katonai és kincstári ügyek minden ágára kiható figyelmét tapasztaljuk, mely azután a legkisebb dolgokra is kiterjedt, hogy szinte bámuljuk úgy tehetségét, mint tevékenységét. Mellette a szorgalmas, de már öregedni kezdő Hojtsy Mihály alispán tevékenysége egészen eltörpült. De szükség is volt ilyen példányképül szolgáló egyéniségre, mert a régi s részben elavult intézményeket újak váltották föl. Még föl sem ocsúdott a vármegye ámulatából, mely a türelmi rendelet folytán meglepte s nem is tudta magát abba még beleélni ; mutatják ezt erre nézve kiadott rendeletéi s intézkedései, melyek még mindig a régi elavult rendeleteken rágódnak: mikor új meglepetések érték, szakítva egészen a hagyományos rendszerrel. 1785-ben kapta a vármegye az új bíráskodási rendre vonatkozó rendeletet, melyet valahogy csak meg tudott volna emészteni, ha azt nyomban egy másik rendelet nem követi, mely a czím alatt, hogy a közteendők kezelésére újabb módozatokat rendel, a korábbi és már megszokott rendet teljesen átalakította. Ezzel ugyanis az egyes hatóságok körét teljesen elvette és máshova utalta. Az egyház, a vallás, a katonaügy, az
