Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya őskora a magyarok bejöveteléig

Az előbbi fejezetben láttuk, hogy a bronzművelt- ség virágzása idején, megyénk lakossága úgy ethnikus összealkotása, mint műveltsége tekintetében oly elegyes természetű, mely alkotó elemeit mind a két szem­pontból, különösen három főforrásból, meríti. E három forrás közül világtájak szerént az egyik északi, a másik keleti, a harmadik déli irányból indul s területünkön, mint köz­ponton fut egybe, teljesen megfelelőleg a megye földrajzi helyzetének. Az északi forrás, mely a legrégibb s melynek megyénk első betelepülőit köszöni, a bronzműveltség korában alig érezteti hatását, a keleti és déli erősebben érvényesül, de e kettő közül is a keleti a fontosabb ; ez adja meg hazánk bronzkori műveltségének azt a különleges jellegét, mely oly föltűnő, hogy a szakirodalomban külön bronzregióként tárgyalják. Annak a keleti iránynak, vagy ha úgy tetszik, műveltségi központ­nak jelentősége azonban, melynek megyénk területén a bronzműveltség korában oly erős ethnikus és kulturális hatását látjuk, a vas fölléptével fokozottabb mérvben lép előtérbe és pedig oly területen, melynek megyénk is integrans részét képezi. Körülbelül az ássyr birodalom terjeszkedésének idejében, mintegy a Kr. e. 1250-ik év táján ugyanis a Fekete-tengertől északra és nyugatra fekvő s a Kaukázussal és Balkánnal jellemzett területen, mely terület hasonló jellegű folytatását az Alpesek vidékében találja, megjelent a vas, ez az új és fontos használati fém, egy a bronzműveltség folytatásaként jelentkező, de mégis egészen sajátos műizlés társaságában. Ez a műizlés, melynek legközösebb vonásai a társaságában megjelenő vas és a bizton­A vasműveltség kora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom