Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁCtHARCZIG. 555 illethették. A följajdulás erre általános lett, de a kormány ki akarta kerülni az újabb forradalom eshetőségeit s a ref. felekezet részéről beadott kérvényekből okulást merítvén, két felé vágta a csomót és két rendeletet bocsátott ki. Egyikben elrendelte, hogy adják vissza az akatholikusoknak templomaikat és iskoláikat, a másikban pedig visszaadatni rendeli a ka- tholikusoknak ama templomokat, melyek az övéi voltak. E megoldás több templomot adott vissza a katholikusoknak, de egyúttal forrását is képezte a több évtizedig tartó egyenetlenségnek és veszekedésnek. A kedélyek fölingerlődtek, egyik felekezet útjába állott a másiknak, mely lassanként egymás elleni gyűlöletté fajult. 1714-ben rendelet jött, hogy a fölösleges lelkészeket, kikben a baj forrását látták, el kell távolítani és megtiltották, hogy a katholikusok vallási gyakorlataikban háborgassák. Ez utóbbi pont különösen a kath. ünnepek meg nem tartására vonatkozott, melyeket a török időkben s a katholiczizmus újbóli megerősödéséig a reformátusok nem ismertek és sértő voltáról nem tudtak. 1715-ben a siklósi prefektus értesítette a vármegyét, hogy a kis-harsá- nyiak és tótfalusiak nagyasszony napján a mezőn dolgoztak. Azért a vármegyei határozat értelmében a hajdúk elvették barmaikat, melyeket ezek nagy csődület mellett erőszakosan foglaltak vissza. Ez annál sértőbb volt, mert az alispán már 1713-ban kihirdette, hogy az ág. és ref. felekezetek kötelesek a kath. ünnepeket megtartani és szigorú utasítást adott a büntetések végrehajtására. Magával csupán e kérdéssel sok éven át vesződtek. Mindig új rendeletek jöttek, de a magyar nép ép oly nehezen tud az ünnepekhez hozzá szokni, mint attól elszokni. A küzdelem tehát véges-végig tartott. Herczeg Sámuel siklósi minisztert (így nevezték akkor a lelkészeket) ily ügy miatt vettette a pécsi püspök börtönbe, de kivették kezéből s a világi hatóságnak szolgáltatták át megfenyítés végett. . 1725-ben a reformátusok ügyét némileg a törvény által szabályozták. Megengedték vallási gyakorlataikat elzárva tartani (exercitium privatum), megengedték, hogy szent könyveiket magánházakban fölolvashassák. A templomokból, melyeket imaházaknak (oratorium) neveznek, végleg ki akarták őket zárni. Helytartótanácsi rendelet szerént 1731-ben a templomok kulcsait elvették tőlük, tíellye, Kopács, Darócz, Laskó, Herczeg-Szőllős, Keő, Sepse, Karancs, Vörösmarth, Dencsháza és Nagy-Vátyon a nép összefutott, a templomokat megrohanta és abba behatolt. Nagy-Harsányon Mocs&y János senior (esperes) a „lázadás befejezésére“ a lakatot föltörette és a templomban istentiszteletet tartott. A vármegye fogságba vetését határozta, hogy tőle a lázadók és lázitók neveit kitudják, de maguktól mit se mertek tenni és fölülről további utasítást kértek. A mozgalmak azonban mindig vészesebb alakot kezdtek ölteni és 1733-ból olvassuk, hogy kétszer is kénytelenek voltak katonaságot összevonni. Már ez évben megengedte a kormány, hogy — a mi eddig tiltva
