Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
238 SZENT-ISTVÁNTÓL működésre határozták el magukat s az összejövök köre s vidéke, melyben laktak, állapította meg az első megyét s annak határait. A XII. század végén e megye határait nagy általánosságban már meghatározták. Igazolni látszik ezt ama körülmény, hogy az 1193-ik évi István főispán nevével már ott áll „de Barana“, tehát ez időben neve is meg volt már a megyének. Lehoczky Stemmatographiájában (1790. I. 113.) fölemlíti ugyan, hogy 1082-ben Crug és 1096-ban Bessenyey Illés lettek volna Baranya főispánjai, mit erre való hivatkozással Hatos Gusztáv is megemlít, az előbbire Fejérre való bár téves hivatkozással. (Századok 1870. 371.) Azonban egyikre nézve sincs okmányos bizonyítékunk, vagy lehet, hogy az okmányok, melyekből Lehoczky merített, mai napig se kerültek a nyilvánosság elé s így ez adatok értékét nem is lehet megállapítani. Valószínűleg Bat anyavárott tartották meg az első megyegyűléseket s ez az oka, hogy a megye e helytől nyerte nevét és hogy a gyűléseket ott tartották ennek oka is az lehetett, mert e hely legalkalmasabb központ gyanánt mutatkozott, miből ismét az következtethető, hogy Bara- nyavármegye már kezdetben a Dráván túli vidékek egy részére is kiterjedt, mire nézve a következőkben azonnal nyerünk némi fölvilágosítást. A többször hivatkozott okmány (Fejér VII. 5. 63.) záradékában olvassuk, hogy a püspöki kiváltságok megerősítésének idejében a pécsi püspök neve halán (Calanus), ki egyúttal Dalmatia és Croatia prokura- tora (kormányzó). Más okmányaink is vannak arra, hogy hálán magas világi tisztségeket viselt, sőt nem lehetetlen, hogy előbb viselte azokat, mielőtt pécsi püspökké választották volna. Pray Gy. (Adnotatio ad. an. 1205.) fölemlíti, hogy Kalán 1189-ben Slavónia bánja volt; 1193-ban bizonyos tizedek fizetését rendeli el a zágrábi püspök részére. Ez okmányban halán magát Dalmatia és Croatia gubernátorának nevezi, mely méltóságokat 1196-ig, illetve a politikai viszonyok változásáig megtartotta. E méltóságokban, úgy látszik, fontos szerepet játszott halán. Dan- dalus András krónikájáhan (X. 2. 20.) olvassuk : „Ugyanaz évben (1188.) a magyarok és velenczeiek véres harezokban álltak egymással; oka volt, mert a velenczei dux (dogé) kijelentette jádrai alattvalóinak, hogy a jád- rai érsek a gradensi pátriárka fönnhatósága alá helyezendő, mit sem a város polgárai, sem az érsek nem akartak elfogadni és forradalomba törtek ki s Béla királynak hódoltak meg. A magyarok s velenczeiek közti harcz folyama alatt veszett el Saladul győzelmével Jeruzsálem. A keresztény világ s a pápa megrettenve kerestek segítséget s így történt, hogy a magyarok és velenczeiek közti békekötés kívánatossá vált. Általános ama vélemény, hogy e békét, illetve treugát (fegyverszünetet) halán pécsi püspök működésének lehet köszönni. A kötés mindkét félre elég előnyös volt. (Koller I. 282.) A pápa halán püspök e részbeni érdemeit megjutalmazandó, érseki palliummal tüntette ki, mely azonban, mint az erre vonatkozó történeti
