Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
236 SZENT-ISTVÁNTÓL A szent-lászlói pálosokkal a későbbi Bálint püspök és bíboros perben állván, jogai igazolására Salamon király egy 1058. évi okmányára hivatkozott, mely 1300-ban lön átvéve (Fejér Yll. 5. 63.), miből látjuk, hogy a pécsi püspök Személy, Misleny és Zsemenye körül csak csekély kiterjedésű birtokot birt. Fölemlítendő e kívül Radó nádor adománya, melyről már megemlékeztünk, de melynek a történetben később semmi nyoma sincs. Bertalan püspök ama javai, melyeket II. András király érdekében elidegenített, valószínűleg a püspökség határán kívül állottak, mert Vaslca- Szent-Márton vidékén voltak s nem lehet állítani, hogy azok a király által a püspökség javára tett adományok lettek volna ; valószínűbb, hogy Radó nádor birtokainak elcserélése által tömörítették oda azokat. Bertalan püspök a király érdekében tett költekezései miatt e javakat elidegenítvén, helyettük a püspökség javára kapta Bőd át, Nyárádot és Mázát. Tehát a püspöki jövedelmeket ez időben nem az ingatlanok, hanem a tized és államhatalom által nyújtott rendszeres fizetés képezte. E jövedelmeket a szent-László király által nyújtott és III. Béla által 1190-ben megerősített kiváltságlevél tetemesen megnagyobította, mert mindennemű adózások, melyek a püspöki megye területéről a királyt, vagy az országnagyokat illették volna, a pécsi püspök javára estek. A pécsi egyházmegye tehát valóságos status in stata volt, mert az összes állami jövedelmek a püspöki kincstárba folytak, melyből a püspök csupán a pápai censust fizette ki. Hogy ez időben meg volt már a pápai census, igazolja ama körülmény, hogy 1192-ben (Fejér T. 282.) a Sancti Salvatoris de Scolzad nevű szerzetet a pécsi egyházmegyében a censustól teljesen mentesítette. De e rendkívüli jövedelemmel együtt járt ama nagy munkakör is, melyet az említett kiváltság-levélben érintve találunk. E munkakörhöz tartozott az összes büntető és polgári ügyek kezelése (tam in criminalibus, quam in pecuniariis), melyből csak akkor volt eltérésnek helye, ha a püspök az igazságszolgáltatást megtagadta s a káptalan azt teljesíteni nem akarta. íme tehát voltak esetek, hogy ilyesmi is megtörténhetett, sőt úgy látszik, hogy ezt a püspök és káptalan teljesen önkényüleg tehette, mert ez esetben az igazságszolgáltatást a baranyai főispánnak kellett teljesítenie, ki ezért a püspöktől a sertések után szedett adóból kapott három márkát. E körülményekből következtethető, hogy az akkori főispánoknak igen kis szerepkörük lehetett. A főispánoknak csak igen kis része volt teljesen független, nagyrészben csak alárendelt körrel bírtak, mely a végrehajtói hatalmon túl alig terjedt. Innen van, hogy a történet e másodrangú hivatalnokok neveit nem igen jegyezte föl; az egész XII. ‘században csak 1193-ból találunk följegyzést, hogy az akkori főispán neve István volt (Fejér II. ^90.) és az okmányzáradékokban rendesen csak akkor tették ki a főispánok neveit, ha e mellett még más magasabb hivatalt is viseltek.
