Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A TATARDÚLÁSIG.

223

tani, mi 1093-ban történt meg. Az ezekre vonatkozó történeti adatok igazolják, hogy az akkori pécsi püspököt Istvánnak hívták. A határügyet szent-László rendeletére az ország nagyjainak gyülekezetében valószinüleg a pécsi püspök panaszára intézte el, ki ez alkalommal az okmány szerént korábbi okmányát, vagyis szent-István határalapító-levelét mutatta föl, míg Dezső kalocsai püspök semmivel se volt képes állításait igazolni. A kérdés az alapító-okmányban említett „Kőárok“ körül forgott. Az ítélet végrehajtásával Thimotheus és Lőrincz comesek, királyi káplánok, úgy Péter és Simon hivatalosakat bízták meg. A vonatkozó okmány 1093. évi húsvét napján (április 17.) kelt s azt Thimotheus királyi káplán készítette.

Ez okmányt Koller a somogyvári apátság irataiból böngészte ki s annyiból is érdekes, mert ebben látszik először Pécs neve előfordulni.

László király különösen kedvelhette megyénket és Pécs püspökét, ez kitűnik az itt tett alapítványaiból. Lehet, hogy a püspöki dézsmáknak a zágrábi püspökség alapításából származó megcsonkításának kárpótlására a pécsi egyház 1093-ban kapta ama kiváltságokat, melyeket az úgynevezett bulla-aurea foglal magában s melyek röviden összefoglalva a következők (Fejér II. 252.) :

A pécsi egyházmegye alattvalói akár nemesek, jobbágyak vagy jövevények, sem a királynak, sem a báróknak adót nem fizetnek. Minden adó a püspöknek esik. A püspök alattvalóit excommunicálhatja, az ellenállókat 20 márkáig megbüntetheti, melynek fele az egyházé, fele pedig a comes parochia- lisé. A püspök alattvalói s a pécsi lakósok az országban sehol vámot nem fizetnek. A büntetés itt is 20 márka, melynek tele a nádoré, fele a pécsi püspöké. A pécsi egyház minden birtoka ment minden világi törvénykezéstől, csak a püspök ítélhet fölöttük s ha ezt nem akarná, úgy a káptalan teszi ; tartozik azonban az egyház a comes parochiahsnak kárpótlásúl három frisati- cum márkát fizetni, mely alatt az úgynevezett „Frischling“ (süldő-malacz) után szedett adó értendő. A tized, melyet már a mózesi törvény a papság részére rendelt, az evangélium, által megerősítve, a papságnak megadandó, mert ennek megadása nélkül senki sem üdvözülhet (salvari nemo potest). Akár királyi ember vagy szolga, szerecseny, schlausz, ebes, keresztény, ez mind fizet tizedet búza, rozs, árpa, zab, köles és hüvelyesek minden fajából; borból, malomtól, lovaktól, bárány, kecske, disznó és mézből. Ki gyertyaszentelőig ezt meg nem adná, azt irgalom nélkül elcsukják. Sem a nádor, sem a comes parochialis e tizedből a századot meg nem kapják s a tizedet semmikép nem lehet megkisebbíteni. A püspöki javak el nem évülnek a római egyház mintájára, mely szintén szent-Péter tiszteletében osztozkodik. Sem a nádor, sem a coiues parochialis a püspök beleegyezése nélkül Pécsett semmit ki nem hirdethet s itt ország- vagy megyegyűlés nem tartható s Pécs az esztergomi érsek fönnhatósága alatt nem áll.

Ezek szent-László király által adott kiváltságok 1093-ból röviden összefoglalva.

Igen kár, hogy ez okmányt csak egy későbbi átiratból ismerjük s így a szószerénti szövegre nem lehet súlyt fektetni, különben már 1093-