Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
O S K O R. 15 A síkföldi telepek biztonságát úgy érték el, hogy vizenyős, sáros, mocsaras területeken építették azokat, bevert magas czölöpökre állítván kunyhóikat. A terület egyik, vagy másik oldala mindig viz mellett feküdt s így ez is emelte biztonságát; szabadon álló oldalait aztán árokkal vették körül, melybe szükség esetén vizet bocsáthatták. A hol a telepnek teljesen vizközi helyzete volt, ott természetesen elmaradt az ily esetekben fölösleges árkolás. A mi édes vizeink nem konzerválják olyan jól a faczö- löpöket, mint a svájezi tavakéi s épen azért nem csoda, ha megyénk területéről még nem vagyunk ily czölöpmaradványok birtokában. Vannak azonban hazánk területéről, különösen a Tisza mentéről, oly síkföldi telephelyeink, melyekben külföldi szakember is konstatált már czölöpmarad- ványokat. Megyénk területéről Juhász László említ kéziratában Kopácsról czölöpös telepet, de nem mondja meg, hogy mire alapítja e telep létezését. Mindössze csak fölemlíti, hogy ott van egy ily telep, „a melyről még igen keveset tudunk“ s így meg nem állapítható, hogy van-e tudomása arról, hogy ott czölöpmaradványok fordultak-e elő ; az irodalomban pedig e telepnek eddig nyoma sincs. A nem mocsaras helyen fekvő síkföldi telepek egyetlen megerősítései a vizzel megtölthető árkok voltak, melyeket azok körül vontak, soha sem feledvén el akár a dombvidéki sánczároknál, akár a síkvidékinél azt, hogy azon egy, vagy több helyen kijárást hagyjanak, melyeknek elhelyezése telepről telepre változik. A czölöpös telepektől eltekintve, közös vonását e legrégibb lakosság telepeinek először az úgy a sánezon kívül, mint azon belül található lakások, helyesebben félig földbe ásott kunyhók képezik, melyeknek több változata ismeretes. Juhász László a pécsi és szabolcsi telepek kunyhóinak szerkezetéről következőket írja :1) „Egy, az agyagtalajba egy és fél méter mélyen, két méter szélességben és négy méter hosszúságban ásott földalatti üredékre — a mi veremnek is nevezhető — az ősember faágakból csúcstetőt épített; ezen csúcstetőt kívül-belül agyaggal vastagon bekente s mikor a sározás egy ideig a levegővel már érintkezett, részei is megszáradtak mind a veremben, mind kívül a tető körül, nagy tüzet rakott s ily módon a tető és a verem oldalai egy téglatömeggó égve, ez első építésznek mind nyári, mind téli biztos menedéket nyújtott.“ Juhász e leírása becses értesítés, mert bár azzal nem érthetünk minden tekintetben egyet, mégis igen alkalmas arra, hogy a pécsi és szabolcsi telepek e fajta lakásaiban fölismerjük ama veremlakások analógiáit, melyek a nevezetes lengyeli sánezon is nagy számban fordultak elő. E lakások építésére vonatkozólag csak annyit óhajtunk megjegyezni, hogy azoknak belső falazata mindenesetre ki volt tapasztva és épen e tapasz fölrakhatása czéljából vették körül azokat vesszőfonású burkolattal, minthogy a puszta földfalon a sározás nem tapadt volna. Ezt a tapaszt i) i) Baranyavármegye és Pécs város régészete 13. 1.
