Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
8 Û S K O R Horváth Antal pécsi ügyvéd az egyik, kinek neve a régészeti szakirodalomban Baranyavármegyével úgy egybeforrott, hogy az szinte el nem képzelhető a nélkül. Ifjabb Horváth Antal volt még, mikor nemcsak a régészettel általában, hanem különösen megyénk múltjával foglalkozni kezdett s az „Archaeologiai Értesítő“ és „Archaeologiai Közleményekének különösen régibb folyamaiban alig van kötet, melyben Baranya múltjára vonatkozó szakszerű közléseket ne találnánk tollából. A magyar nemzeti múzeum érem- és régiségtárának szerzeményi naplói évről-évre regisztrálják ama leleteket, melyeket az ő lelkes és szakértő buzgalma megmentett s a nemzeti múzeumnak juttatott s hogy egyáltalán vannak ma használható följegyzéseink baranyamegyei őstörténelmi leletekről, azért neki tartozunk legnagyobb hálával. Sok anyagot gyűjtött egybe Juhász László pécsi ügyvéd is magán- gyűjteményében, melynek alapján egy kis füzetben foglalkozott a megye és Pécs város ősmultjával. Kár, hogy a gyűjteményében foglalt tárgyakra vonatkozó följegyzései, a melyeket e vállalat szerkesztője bocsátott rendelkezésemre, pusztán csak a lelőhelyek megjelölésére vonatkoznak s még e tekintetben is rendkívül hiányosak ; de hála illeti buzgalmáért, melylyel a megye múltjának oly sok emlékét mentette meg. Gyűjteményének nevezetesebb darabjairól fényképek is készültek s én csak is ezek révén köthettem azokkal ismeretséget. Sajnálatos, hogy a fényképek igen kisméretűek s a tárgyak elhelyezése igen sok esetben kedvezőtlenül megválasztott, a mi azoknak megítélését fölötte megnehezíti. A Horváth Antal által gyűjtött, legnagyobb részt a magyar nemzeti múzeumba került anyagon és a Juhász-féle gyűjteményen kívül tekintélyes anyaggal rendelkezik egyesek ajándékából s itt-ott vételekből a magyar nemzeti múzeum érem- és régiségosztálya, melyeknek egy része az „Archaeologiai Értesítődben és az „Archaeologiai Közlemények“-ben publikáltatott s mi, mikor a vármegye őskori képét állítjuk az olvasó elé, ez anyagra is támaszkodunk. Az idevágó szakirodalom fölhasználásánál semmikép nem törekedhettünk teljességre, mert azt a vállalat ismeretterjesztő jellege ép úgy, mint megszabott terjedelme egyaránt kizárta s ép azért csak a legfontosabb analógiák kiemelésére szorítkoztunk. Ha mégis több helyütt alkalmaztunk idézeteket, azt korántsem tettük a tudóskodás látszatának elérése végett, sem nagyképűsködésből, hanem egyrészt azért, hogy föltüntethes- sük, mikép dolgozatunkban nem magunk alkottunk, hanem pusztán csak más jelesek eredményeit állítottuk egybe, de másrészt különösen azért, hogy olvasóink figyelmét az újabb magyar szakirodalomra fölhívjuk, mert sajnosán tapasztaltuk, hogy ennek méltánylása, daczára annak, hogy har- mincz év óta legjobb szakerőink ennek emelésére fordítják minden igyekezetüket — közönségünkben még mindig messze érdemén alul marad. A római és népvándorláskori rész egybeállításánál aránytalanul kedvezőbb helyzetben voltunk, mint az őskorinál. A mi a római részt illeti, Katanchich, Szalágyi (Salagius) és Koller ide vágó dolgozatai, valamint
