Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Közművelődési rész

466 ÉPÍTKEZÉS BARANYÁBAN. homlokzata ; a födél oromfalát nagy kerek ablak töri át és előtte nyílt galléria díszíti; tetején rövid szárú kereszt, sarkain pedig a hívőket pálma­ággal templomba hívó térdelő angyalok. Ezek alatt a sorok pilléreit pelikán és phőnix, az emberiségért önmagát föláldozó Krisztus és az üldözésekből diadallal kiemelkedő egyház jelképei díszítik. A déli homlokzat a legdíszesebb : itt már tizenegy nagy árkád-ív szeli a falat, melyek az ablakok és a díszes főkapu keretei s egyszersmind az egész homlokzaton végig futó nyílt galléria bázisául szolgálnak; az egészet pedig a tizenkét apostolnak Kis György által faragott szobra koszo- ruzza. A négy torony két emelete fölött nyitott loggia és ezeken tömör sisak-födél, tetején a világ négy tájára néző négykarú kereszt ékeskedik. Az egész épület a négy, szervetlenül odaállított izmos torony és hosszú, élettelen födél-gerincz, valamint az ellapuló kápolnák miatt nem nyújt ugyan olyan harmonikus képet, mint a külföldi négytornyu templomok ; mind a mellett e tekintetben is méltán foglal helyet Európa elsőrendű alkotásai között. A nyugati kapun belépve, négy vörös márvány-oszlop- és pillérektől tartott énekkar alatt állunk, honnan egy pillantással áttekinthetjük a dóm egész belsejét. Elénk tárul innen egy typikus román-izlésü bazilika összes építési és festői szépsége. Két sorban elhelyezett hat pár pillér az egész hatalmas épületet három hajóra, a negyedik pillér-párnál keresztülfutó lépcsőzet pedig alsó- és fölső-templomra, helyesebben pedig a néphajó- és presbyteriumra osztja, mely utóbbi a terjedelmes altemplomot foglalja magában. A templom kiemelkedő főhajójához támaszkodnak a mellékhajók, melyekkel együtt a templom belseje 22'28 méter széles, a főhajó külön 1P98 méter, hossztengelye pedig G9'60 méter. A fölső-templom lép- csőzete fölött emelkedő úgynevezett diadalíven kívül még az énekkar irá­nyában is hatalmas ívek metszik keresztbe mind a három hajót s az egészet egyenlő magasságú lapos mennyezet födi. A román Ízlésű templomnak még e dús építési tagozás se volt ele­gendő ; segítségül hívta a festőt és ezzel karöltve a legfőbb hatást érte el, a mi csak a kifejezett gondolatok és érzelmek gazdagságára s a színek harmóniájára nézve elérhető. A főhajó kiemelkedő falain találjuk arany alapon, délfelől a Mózes törvényhozása előtti (Ante legem), az északin pedig a törvényhozás utáni (Post legem) bibliai korszaknak jelképes ábrázolását. Ilyen formán például : A paradicsomi bűnbe esés képe elbeszéli, hogy Adámban mind­nyájan meghaltunk, de a már itt megigért Krisztusban újra föltámadunk. Vagy pl. átellenben : Józsefet eladják testvérei, megfejti Faraó álmát, Egyptom alkirálya lesz, vagyis : őt is, mint Krisztust, eladták, ő is, mint a Megváltó, szenved s végre mint az Isten fia fölmagasztaltatik stb. Ily formán ábrázolja az egész úgynevezett néphajó az ó-szövetséget, mint a megigért Messiás előképét, példázatát ; a fölső-templom falai pedig az

Next

/
Oldalképek
Tartalom