Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
Építkezés Baranyában. Rég óta ismeretes, hogy hazánk dunántúli része már ősidőben a kultúrának kiemelkedő pontja volt s e tekintetben Baranyavármegye a rómaiak előtt, alatt és után, ép úgy mint a nyugodt fejlődés fonalát megszakító népvándorlás után, az építőművészeti alkotások talaja volt. A magyarok itt bejövetelökkor, annyi sok száz évi pusztítás, minden átvonuló nép rombolása után is, egyáltalán nemcsak puszta romokat, hanem számos nagy községet, számtalan fa- és kőépületet, sőt bizonyosan számos kőtemplomot és várat is találtak. Nem szabad ugyan a népvándorlásnak ismert pusztításain kívül még azt a sajnálatos balvéleményt se figyelmen kívül hagyni, mely az ezredév elközeledése idején az építést minden keresztény, s igy bizonyosan az itteni szláv és germán népeknél is megakasztotta. Nevezetesen nem volt elég, hogy a négy-öt száz éven át tartott népvándorlás a római világ építő művészetének szine-java emlékeit elsöpörte, az építés gyakorlását lehetetlenné tette, az építés és minden művészi alkotás szabályait, ismeretét és minden technikai fogását elfeledtette ; hanem ezen fölül a keresztény népeknél, János evangélista „Titkos jelenései“ czímü könyvének egy helye félreértéséből, általános lett a meggyőződés, hogy az ezredik évvel vége lesz a világnak ! Hihetetlenül zavaróan hatott e meggyőződés egész Európa kultúrájának fejlődésére, de főkép az építési kedvre. E balvélemény következtében a nagyobb szabású monumentális építkezés egész Itáliában és Franczia-, úgy mint Németországban csak a rettegett 1000-ik év eltelte után vett lendületet. Az általános kultúr-állapotokon kívül egész Európában még ez a látszólag kicsinyes ok is jelentékenyen közre hatott abban, hogy egész Itáliában a IX. és X. százévből csak töredékeket, vagy kisebbszerü új építkezések maradványait ismerjük ; Németországban pedig Nagy Károly császárnak építkezésein kívül jóformán csak fa-épületeket találunk. A mi vidékeinken megtelepülő magyarok tehát csak is a régebbi, még az itteni római uralom idejéből fönmaradt épületeket találták ; de ezeket, ha nem pusztították is el, újakkal a vezérek korában bizonyosan se maguk, sem a benszülött szlávok és németek nem szaporították. A megtelepülő magyar vezérek kezdetben, külföldi kalandozásaik idejében, bizonyosan ép oly kevéssé telepedtek le városokban, mint maga a nép, mely sátrai alatt tanyázva folytatta itt is a nomád életet. Mind a mellett csaknem bizonyosra vehető, hogy a fővezérek, kik az országot maguk közt fölosztották, tartományaikban egyes régi várakat, megerősített helyeket lakásul szemeltek ki maguknak. így szerepel már a honfoglalás idején Kupavára, mint Koppány somogyi vezér fészke, mely alatt föld29*
