Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Közművelődési rész

414 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Bokor Ferencz, állami főreáliskolai tanár, született 1824. szept. 3-án Tatán, Komárommegyében. Mint YI. oszt. gimnazista a piaristák rendjébe lépett. 1848-ban nemzetőr lett s a júniusban bezárt iskolaév végén kilépett a rendből. A világosi fegyverletétel után haza ment s atyja asztalos műhelyében lappangott. 1857-1 en Szentesre ment tanítónak. 1862-ben Pécsre került a kath. gimnáziumhoz, 1871-ben az állami főreál­iskolához. Munkája : „Hármas tankönyv.“ Megjelent Pécsett, 1870. Ács Zsigmond, ev. ref. lelkész, született 1824. április 24-én Laskón, hol atyja Ács László ev. ref. lelkész volt. Mint segédlelkész működött Daróczon; később tanár lett Kecskeméten, majd Nagy-Kőrösön. 1855-ben megválasztották Foktőre, Pestmegyében lelkésznek. Itt töltött 19 évet. Nyelvismerete 14 élő és holt nyelvre terjedvén, a külföldi remekírókat fordította. Végre 1874-ben szülőfalujának egyháza, Laskó hívta meg, hol ma is mint lelkész működik. Munkái: „A velenczei kalmár.“ Fordítás angolból. — „Paul Jones.“ Dumas drámája, francziából. Fordítás : „Pál és Virginia.“ Fordítás francziából. — „Sok zaj semmiért.“ Ford. angolból. A fővárosi szépirodalmi lapokban igen sok dolgozata jelent meg. Alagits Antal, bölcselettudor, pécsi egyházmegyei áldozópap, szüle­tett 1824. április 3-án Baján. Iskoláit szülővárosában és Pécsett végezte. 1851-től pécsi főgimnáziumi tanár ; 1859-ben sásdi plébános lett. Meghalt 1872. julius 30-án. Művei : „Gyakorlati adatok a remekírók mellett.“ — „Horácz levelei.“ — „A tudományosság elemei.“ Koszits Szilárd, ügyvéd, született Főherczeg-Lakon, 1827. május 5-én. Tanulmányait Pécsett és Pesten végezte. Baranyavármegye köztör­vényhatóságánál kezdte meg hivatalos pályáját. Tolnamegyét is szolgálta. Utóbb Baranyában főbíró lett. A mint az alkotmányos világ bekövetkezett, ügyvédi irodát nyitott Mohácson s a 70-es évek elején Pécsre telepedett le s az óta mint ügyvéd s mint a megyei közélet egyik legbuzgóbb mun­kása szerepel. Munkája: „Csendes órák.“ Megjelent Pécsett, 1896-ban. Az összes pécsi lapoknak Írogatott szépirodalmi közleményeket. Dulánszky Nándor, pécsi püspök, született 1829. október 19-én Esztergomban. Középiskolai tanulmányait a budai főgimnáziumban végezte s aztán az esztergomi papnevelő-intézetbe lépett. A bölcsészeti tanfolya­mot Pozsonyban és Nagy-Szombatban hallgatta. Volt a bécsi Pazmaneum- ban is. 1862-ben a pesti egyetem hittani karában rendes tanár lett ; tiz évi működése alatt 3-szor viselte a hittani kar dékánságát. 1872-ben Rónay Jáczint oszt. tanácsos helyét foglalta el a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumban. 1873-ban esztergomi kanonokká, 1875-ben székes- fehérvári s 1877. junius 1-én pécsi püspökké neveztetett ki. A pécsi szé­kesegyház restaurálásának nagy műve az ő érdeme. Megkapta a Ferencz József-rend nagy keresztjét s az I. oszt. vaskorona-rendet. Számos czikket irt a Religióba, melynek 1868-tól 69-ig segédszerkesztője volt. Irt latin nyelven Dogmaticát, ágazatos hittant. Szauter Antal, görcsönyi plébános, született 1829. november 24-én Pakson. Tizennégy évig szolgálta Pécs iskolaügyét. Munkái : „Egyházi

Next

/
Oldalképek
Tartalom