Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 239 minden csekélységet pénzért. Vannak helységek, hol varrógépet is látni már parasztházaknál. Horgolni, harisnyát, téli keztyiit kötni is tudnak már elegen, a minek tiz évvel ezelőtt még hire is alig volt magyar házaknál. Külön fonóházak nincsenek Hegyháton, legfölebb a szomszédok, rokonok, jóbarátságban levők mennek össze nehányan. Ott a rokka mellett beszélgetnek, mesélnek, dalolnak ; még az öregek is elő-előszedik a régi nótákat. Sőt meg van a saját külön „Telefon-hirmondó“-juk is telefon nélkül. Különféle szokásaik közül eredeti már a köszöntésük is, a mely néha egész litániából áll. Ha pl. reggel megy valaki máshoz s a ház népét épen reggelinél találja : — Dicsértessék a Jézus Krisztus ! — Általában úton-útfélen ezzel köszöntenek, kivált az öregek, kik még a Krisztust „Kirisztusnak“ ejtik. — Mindörökké ! Amen. — Szöröncsés jó röggét adjon Isten ! — Adjon Isten, fogadj’ Isten ! Tegye kee föl a kalaptyát ! Ezt azonban csak akkor mondja a gazda, ha a látogató nem kalap föltéve nyitott be az ajtón. — Egésségikre szógájjon keetöknek az éczczakai nyugodalom ! — Hasonlóképen keenek is ! — Jó ápitust a fölöstökömhő’ ! — Köszönünk átossággó’ ! Hálá Isten ! abbú’ nincs hiba ; vagyunk hozzá ülegen. — Isten mögáldgya a keetök ételit, embörit, asszonyát, nagygyát, kicsinynyit ! — Része lögyön keenek is belüle ! — Csak egyenek keetök Isten áldásávó’; hálá Isten! é’ má’ évégeztem. — Vájjó’ keenek egésségire ! Akkó’ hát écsuszik egy itó’ (a gazda fölhajtja előbb az asztalon álló üveget) — böcsiilette’ adom. (Ez azonban csak ezelőtt tartozott a czeremoniához, a míg boruk termett.) — Köszönöm, nem szógátam rá ! — Azér’ talá’ nem árt meg ! — No hogy ne mondgya keetök, hogy utálom. (Elfogja.) Dicsértessék az Úr neve ! (Jót szopint az üvegből.) — Agygya Isten keenek egésségire ! Kerüjjő’ hát kee éré belii’ ! Panni ! hozz csak széköt ! — Ne fáradj szógám, nem ülök le, nem késhetök sokáig. — Dehogy is nem ül kee le, csak nem veszi é’ a kis gyerök ámát ! (Erre aztán leül az elébe tett székre, vagy lóczára.) — Tudják-e keetök, mér’ gyüttem ? — Hogy tunnánk, még nem hallunk ! — Mit akarnák mondani ? — Nó hát csak kivele 1 — Talájják é’ keetök !
