Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 240 — Maj’ mögtudunk, ha émondi kee ! — Akkó’ hát émondom ! — Hógatunk szomszéd ! (Akkor aztán elmondja, hogy az erdőre akar menni, egy lánczot kér kölcsön.) Este a távozó vidéki ismerőstől pedig így válnak meg : — Dicsértessék a Jézus Krisztus ! — Mindörökké ! Ámen. — Istennek ajállom keetöket ! — Isten hérivé’ járgyon kee ! — Agygyon Isten jó écczakát. ! — Boldog napra fővéradást! — Hasonlóképen ! — Jó egésségöt, mint közönségesen ! — Szöröncsés utat ! — Köszönöm a jótartást ! — Nincs mit ; szívessé’ ! Ha óra jár keetök, é’ne kerüjjék a házamat! — Ha úgy fordul, máj’ odatalálunk. Hozza Isten keedet máskor is! — Halom előbb keetökön a sor ! — Köszöntetünk az otthunvalókat kicsinytű’ fogva nagyig ! — Köszönöm, máj’ nem felejtöm é’ ! (A kocsira fölülve) : — Hát mégéecző : Isten áldgya keetöket ! — Aldgya Isten keedet is ! Álljon itt még a köszöntőjük is, mit azelőtt bármely alkalomra használt (nagy részben használ még ma is) öreg-fiatal egyaránt. — Hála Isten ! hogy mögértünk ujcsztendő (vagy Szent-József) nap- tyát. Agygya Isten, hogy többeket is érhessünk ; de nem ilyen búval-bánat- tal, hanem örvendetes napokkal. Ha az Isten kiszóiét bennünket ez árnyék- világbú, agygya meg az örök boldogságot. Bő bort, bő búzát, szerencsés esztendőt ! Dicsértessék a Jézus Krisztus ! A fiatalok részint könyvekből, részint hozzáértőktől beszereznek már másféle köszöntéseket is, — ha ugyan ilyesmit önmagáktól kieszelni nem tudnak. A keresztelő itt nem valami nagy ünnepélyességgel esik meg. Egy héten át a komaasszony hord válogatott eledelt a gyerekágyas asszonynak, legszebb ruháiban parádézván végig ilyenkor a falun. Később azután — ezt viszonozva—megtartják a szülők is apaszitát, a koma-vendégséget; de arra a keresztszülőkön s a bába-asszonyon kívül csak keveset hívnak meg. A fiatalság búcsúkon és vásárokon szokott megismerkedni, hova azért mindig kicsípve mennek, akár van ott dolguk, akár nincs. Eddig a magyar legények csak arra tekintettek, hogy szép legyen a leány, ha aztán nem is kapott kelengyén kívül egyéb örökséget egy választott borjúnál, ezt is csak mintegy emlék kedvéért ; de most már az érdek az irányadó a házasságoknál ; az a fő, hogy „nehéz“ (pénzes) legyen a leány.
