Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
228 BARANYA NÉPEI. emlékeztető csimbókot irgalmatlanul, ha még úgy fájt is a szive a tulajdonosának. Ezek aztán igyekeztek rávenni a többit is. A ki ellenkezett, azt pinczéknél leitatták ; éjjel álmában törtek reá, sokszor erővel is lefogták és levágták legalább a fél csimbókját. A másikat már kénytelen volt levágni maga is, ha nem akart csúfnak maradni. Csakhogy az ilyen tréfákra némelyek bicskával feleltek ! Sok küzdelem, sok busongás árán las- san-lassan letűnt a férfiakra nézve a hosszú haj korszaka; mindazáltal maradt még belőle hírmondó napjainkig is. Látni még „komisz gatyát“, mely durva, zsiros mivoltával piszkos munkánál a fehérebbet védte, télen pedig a nadrágot pótolta. Látni még ködment, bocskort is a korosabbaknál : ámbátor a szűcsök és vargák maholnap fölcsaphatnak muzeumbeli régiségnek, portékájuk nem kelendő ; csak itt-ott veszik egyesek. A fiatalok már nem akarnak tudni ködmen- ről, bocskorról. Ezek ünnepnapon télen posztóruhát, ránczos csizmát, könnyű kalapot ; nyáron : széles gatyát viselnek. A németektől átvéve a rövidszárú gyapjú-kapczát, nyáron papucscsal, télen klumpával is fölhúzza már a lábára akárhány magyar. Az idősebbeken látni még afféle régi, rövid inget, mely nem volt annyira leereszkedő, hogy a gatyával érintkezzék, s így a nem kiváncsi szemek előtt is elárulta, hogy a biró-gazda mennyit hízott a község zsírján ; de látni már az ifjabbakon divatos, fölálló gallérú, keményített ingeket is csokros nyakkendőkkel ; köznapokon tarka inget, mely nem szennyesedbe oly hamar, mint a fehér. Legtöbb a lehajlott, csipkézett gallérú, kivarrott mellű ing (melyről néha viselőjének mindkét becsületes neve olvasható), a réginél hosszabbra szabva; köznapra házi vászonból, ünnepre gyolcsból. A nők közül ködment csupán a foghíjas anyókák vesznek még magukra, a kik már sötétszinű ruhákban gyászolják néhai ifjúságukat. A süldő banyáktól lefelé télen : prémes kaczabajkót, nyáron : hol bővebb szabású röpikét, hol testhez feszülő kabátkát (rékli) viselnek, többnyire másszinüt, a két-három sorban pántlikával, csipkével kivarrott aljú szoknyánál, a mely jóval hosszabb, mint évek előtt volt. A térdet már elhagyta, de bokáig még nem ért le, bokorugrónak azonban nem nevezhető. Ha az ugrós menyecske átjutna is a bokron, a szoknya már megakadna rajta. Ruhájuk kelméje félselyem, kasmír, vagy ternó (hétköznapra pedig olcsóbb mosószövet), a fölső test és kötény néha bársony. Helyenként hordják még nyaranta a bodros ujjú inget is, meztelen karral, fölötte színes mellénykét, legfölül a virágos nagy keszkenővel ; egyebütt a nagy keszkenőt a röpike fölött kötik át derekukon. A menyecskék otthon piros bécsi kendővel kontyra kötik körül a fejüket; a templomba pedig elül kötött rojtos selyemkendőben járnak. Öltözetük nagyon is festői, tarkább a tarkánál. De már a szabásban s a színek összeválasztásánál bizonyos Ízlés mutatkozik ; csakhogy rengeteg szélesen öltözködnek. Némelyiken nyolez-tiz nehéz vászon alsószoknya is van, a tizenegyedik már gyolcsból való, keményítve, ropogósra
