Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 201 — Ha szereted, édes fiam, akkor vedd el. — Ha édes anyám úgy akarja . . . Nehogy valaki azt higyjc, hogy az ormánysági legények közül kiválasztottuk a legmihasznábbat, vagy hogy az idevalósi legény mind ilyen mákutyi : szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy az Áron-gyerek csak selmaságból beszél olyan kertelve. Szeret egy kicsit léliáskodni. Nem olyan nénémasszony-gyerek ő, a milyennek látszani szeretne. No iszen, jól is járna, ha igazán olyan volna! Isten legyen irgalmas a mafla legénynek az Ormányságban ! Kiüldözik, kinótázzák azt a faluból : Ezért a legényért nem adnék egy krajezárt, Leül a lány mellé, összehúzza magát. Összehúzza magát, eltálja a száját, Hogy a szél hordja el a mafla formáját ! A népmúzsa goromba is tud lenni. Véginé asszony is egészen felháborodik a beszédjén : — Lánczhordta Szuszi Jankó te ! Nem én akarom, hanem te akarjad. Holnap estére elmegy a báty’urad, a János, meg a Kisfali-sógorod, a Péter, osztán megkérik a számodra ; jó lesz-e ? — Jó lesz biz az édes anyám, igön jó lesz. — No csak ne örülj még, hátha nem is adják.-— Dejszen, ha nem adják, akkor el is veszítem magamat. — Eredj te kelekótyás ! Hogy tudsz ilyet beszélni V El is megy az Áron, de olyan jó kedvvel, hogy akár madarat lehetne vele fogatni. Egész nap fütyörészve ballag az eke nyomán, a míg az ugart felszántja az őszi alá. Az édes reménység ragyogó sugárral szövi be a lelkét, mint az őszi nap beszövi csillogó tündérfonállal a tarlót. Egész nap a leányról gondolkodik, a Sárikáról. Este aztán megtudja, hogy mit végzett a báty’uram, a János, meg a Kisfali-sógor, a Pétéi'. Jövő szombaton lesz a gyűrűző. A gyerek alig várja, hogy letehesse a kanalat. Ott hagyja felében a vacsorát s megy, siet föl a túlsó végre, a hol a Dombi Sárikáék laknak. A Sárika künn áll a kis kapuban. A gyerek beszédbe ereszkedik vele. Miről beszélgetnek ? Ki tudná azt megmondani ? A vén eperfa csak oda figyel, egy lombja sem rezdül, de azért az sem hallhat egy szót sem beszédjükből. Néha kifordul Dombiné asszonyom az udvarra ; majd meg Dombi uramnak akad valami keresni valója. Biz ő maga sem tudja, mit keres, de azért keresi nagy buzgósággal. Utóbb is csak nem állhatja meg szó nélkül s oda veti amúgy félvállról a boldogan suttogó párnak : — Hideg lesz az éjjel. Gyerekek megfáztok. Miért nem mentek be ? Az Áron rászánja magát s bemegy. Oda bent már ég a mécses. A legény is, meg a leány is lekuporodnak a kályha-kemenezére s folytatják a suttogást tovább meghitten. Szombaton este aztán felczilielődik a báty'uram, a János, meg a Kisfali-sógor, a Péter. O lesz a kérő-násznagy, már be is tanulta a rig-
