Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

202

BARANYA NÉPEI.

must. Velük tart a rokonság szine-java. Elmennek föl Dombiékhoz, ünneplésén megkérik a Sárikát s nyomban el is gyűrűzik.

Valami szertartásos parádét ne igen várjon senki.

— Szerencsés jó estét kívánunk, min közönségesen.

— Hozta Isten keetöket Szörény hajlékomba. Tessék bévül kerülni.

— Köszönjük a szíves meghívást. De nem tudjuk, hogy jó helyen járunk-e ?

— Vájjon mi járatban lehetnek? (Mintha nem tudnák!)

•— Mi egy leányt keresünk ennek a becsületes legénynek, — mondja a Kisfali-sógor, előránczigálván az Áron gyereket a vendégseregből.

— Nem tudom, ha itt találják-e ?

— Szokott találni, a ki keres!

Azután belépnek a házba. Elül megy a Dombiné asszonyom s leszakít egy szálat az ajtó sarkán függő szárított fodormenta-csokorból, azt szétmorzsolja a levegőben, hogy kellemes illat fogadja a belépőket. Utána jön a kérő-vendégek serege : a Ivisfali-sógor, az Áron gyerek, meg a leendő öröm-szülők : Végi uram, Véginé asszonyom, meg a Juliska leányzó. (Nem tudom, a Dombi Sárika hova tűnt el, hogy azt nem látni sehol !)

Az asztal már meg van terítve szép piros sávos abroszszal. A tálasról lekerültek a szép rózsás tányérok, tulipános korsók. Az asztal-fiából villa-kés, meg kanál. De mielőtt leülnének, előáll a Kisfali-sógor s kivágja a czifra rigmust :

E tisztes hajlékba mi azért léptünk :

Hogy Végi Áronnak feleséget kérjünk :

Úgy hallottuk, hogy ez Dombi uram háza,

Itt lakik egy kis lány, a szép Dombi Sára.

Akit feleségül az Áronnak szántunk,

Annyi szívességgel legyenek irántunk :

Dombi Illés uram hajadon leányát,

Elébünk vezetni mostan ne sajnálják.

Dombi uram azzal felel erre, hogy volt biz itten egy olyanféle leányzó, de hát ő nem tudja, hova lett. Keressék ; ha megtalálják, neki nincs semmi szava.

— Majd előkerítem én, — mondja a Kisfali-sógor s indul ki nagy firifitytyel a konyhába.

A többit addig leültetik nagy „tessék“-eléssel az asztalhoz. Nem sokára nyílik az ajtó : Dombiné asszonyom betálalja a szerény vacsorát. A nyitott ajtón keresztül behallik a Kisfali-sógor szava :

— Itt van ni ! Ugy-e mondtam, hogy előkerítem. No csak előre szógám, ne szégyeld magad.

S beperdül az ajtón nagy kaczkiásan a szomszéd Patak Sára ; ki van kenve a két orczája csúfúl, olyan piros, mint a pipacs. Csak úgy suhog a fehér bikla rajta.

— Ehun vagyok, ha engem keresnek ; én is Sára vagyok, — s nagy tetszelegve ott forgolódik a legény körül,

Báty’uram, a János,'protestál'!