Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 181 egy kis türelmet, porczikáim. Gazdaasszonyom ép most forrázta le a csalánt s behinti jó kukoricza-darával; csak egy kicsit hadd hüljön, márki van töltögetve a vályúkba. Mikor megnyílik az ól rekeszték-ajtaja, az éhes malacz-népség, mint a sáska-raj, neki esik az eleségnek nagy hab- solással. Hát bizony jó is lesz nekik sietniök, mert már „durrgat“ a kanász, tutúl a tehén-szarv trombitáján, itt lesz mindjárt. Csak mikor a kanász is elhajtott már, akkor kerül a sor a „zsibák“-ra. Gazd’asszonyom egy kis szemet szór nekik, mert máskülönben elszílled- nek egész nap oda kint a „fivön.“ A csikók is oda settenkednek melléjök. Hangos zsivaj, lárma veri föl az utczát. A ludász hajt ki. Ő a legutolsó a pásztorok közt. Ez alatt már a Juliska is fölébredt a házban, az eladó lány. Föl biz’ a’ ; már meg is fésülködött, pedig a nap is csak most bújik elő amott a szilvás mögött. A Juliska veszi a hosszú nyelű fölöző-seprüt s összesepri az udvart, utczát. Vasárnap van ma; úgy illik, hogy tiszta legyen. Gazd’uram addig ráér, kocsiját megkenni. Kiszedi a kerék-szöget, steszlit ; kihúzza a kerókagyat s úgy keni meg a tengőt. Holnap bizonyosan fuvarja lesz valahová. Talán az asszonyok akarnak vásárra menni. De hát hol van még a bodonyi búcsú ? ! Tiszta az udvar, csendesek oz ólak, istállók ; hozzá lehet fogni a belső tisztogatáshoz. Immár húzzák az elsőt a röggeli könyörgésre ; édes szülém legalább arra szeretne eljutni ; azt a tisztelendő uram helyett a Gábor tartja. — Hogy ki az a Gábor ? Én Istenem, hát ki volna ? A tisztelendő uram fia, a ki az idén végezte Debreczenben a — nem tudom én — hányadik iskolát. Ő is papnak készül. A Juliskámmal együtt gyerekes- kedtek. Hányszor megvendégelte őt Véginé asszonyom ! A tejfölös könye- ret nagyon szerette. No, itt van é ! a Juliskának is egy karéj, a Gáborkának is egy karéj . . . — Hej, Istenem, hol van az az idő ? Milyen finom ember nevelődött a Gáborkából. A múlt vasárnap az prédikált ; hogy megríkatta az egész szentegyházat. A Juliskám mondta. Azért siet Véginé asszonyom a könyörgésre, legalább ő is hallja. Majd a prédikáezióra elmehet a Juliskám. Akkor úgy is dél-ebédet kell főzni. — Addig leányom ne kezdj öltözni ; majd ha visszajöttem. S kapja sebten a zsoltárját, egy rozmaring-szálat tesz melléje a kendő alá ; azután beköti a fejét s megy sietve Véginé asszonyom a templomba, hogy a Gábor-gyereket meghallgassa : hogyan végzi a könyörgést . . . Valaki azt hihetné, hogy valamit kifelejtettünk. Hát a reggeli ? a fölöstököm ? Azt bizony nem csak mi felejtettük el, hanem az egész háznép. Ormánysági ember nem sokat ad a fölöstökömre. Csak kapva eszik, ha épen éhes, valamicskét reggel. Még az iskolás-gyerek is magával viszi a
