Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

182

BARANYA NÉPEI.

maga elemózsiáját az iskolába. De dél-ebédhez már együtt ül az egész család, meg az est-ebédnél is. Ez rendesen alkonyat tájban szokott lenni. Utána, ha van valakinek étvágya, még vacsorálhat is. Összesen tehát négyszer elletik napjában már tudniillik az, a kinek nagy az ehetnék je. Reggel a fölöstököm, délben a dél-ebéd, alkonyat tájban az est-ebéd, este pedig vacsora szokott lenni. De a vacsorát is könnyen nézi már az, a kinek jó estebédje volt.

De ime, Yéginé asszonyom is visszatért már a reggeli könyörgésről.

— Részük legyen az Isten áldásában ! — Ezekkel a szavakkal lép be hajlékába. A Juliska is hozzáláthat az öltözködéséhez.

Végi uram is betolta már kocsiját a színbe, végzett a dolgával; ideje, hogy kimosdózzék a szutyokból, aztán még borotválkoznia is kell, mert ilyen tarlós ábrázattal csak nem mehet az Isten házába, pedig oda ő is el akar jutni.

Bent a konyhában már várja a kis mosdó „melencze“, vagy a kis „tekenyő“, de Végi uram előbb előszedi a borotváló készségét; fölakasztja a nadrágszíjját az ajtósarokra, meghúzkodja rajta a borotvát s aztán megborotválkozik nagy fogszívások közepeit.

— Hej, mennyivel jobb dolguk van a názárénusoknak ! Lám, azok nem borotválkoznak. Bizony, bizony, még utóbb én is názárénussá leszek !

Véginé asszonyom, meg a Juliska is a legnagyobb megbotránkozással hallják ezt.

— Ugyan már; nem féli kelmed az Istent?

— Már miért ? Ok is csak azt az Istent hiszik, a kit mink. Aztán ők Krisztusnak hív követői. Nem hazudnak, nem esküsznek, fegyvert nem fognak, nem káromkodnak, becsületes, igaz ember az valamennyi.

— Hát keed nem az ?

— De biz’ annak tartom magam.

— Ögyöm, akkor mi szüksége názárénussá lenni? Maradjon meg mindenki abban a hitében, a miben született.

— Jól van no asszony, végeztem a borotválkozással ; most már le is mondok róla : nem leszek názárénussá. Nem hagyom én a mi papunk prédikáczióit a Géri Jankó prézsmitálásáért oda.

— Egy pap már csak okosabban el is beszél, mint száz Géri Jankó. — Itt a tiszta; vegye föl keed.

Azzal oda adja Véginé asszonyom a tiszta mángolt inget, meg a sűrű ránczokba rakott gatyát hites párjának, lelkére kötvén, hogy most már jó lesz fölszedelőzni, mert mindjárt elsőt harangoznak.

Hogy mi okon érdekli Végi Dávid uramat az első harangszó ? Hát azt is megmondhatom. 0 „kántus“-béli ember, a kinek úgy dukál, hogy korábban ott legyen a templomban. Ha már annyira fölszaporodott a gyülekezet, hogy rá lehet zendíteni valamelyik zsoltárt : ő szokta azt rendesen elkezdeni, lehetőleg az alkalmatossághoz mérten s a jelenlevők buzgón vele énekelik.