Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
180 BARANYA NÉPEI. leestében a deszkán. A finomabb fehérneműt otthon mossák, vagy kézzel öblögetik. Kora nyári reggelen, mikor a városi ember még a boldogok álmát aluszsza, még csak alig pitymallik, az ormánysági ember már talpon van s már kaszállt is egy rendet lent a kert végében levő „fíves“-ben, s hozza a harmatos takarmányt a jószágnak, mert csak úgy adja le a tejet, ha van mit enni előtte. Az asszony is fölczihelődött, valami csoszát kapott föl a lábára s úgy szalad ki a hűvös nyári reggelen, kurta kis bildájában, az istálóba fejni. A jó meleg pára kellemetes özönnel ömlik ki az istálóból. Gazd’ uram Ormánysági alakok. Zelesny K. fényképe után. épen kialmol; s az az illat, a mi itt a levegőben terjeng, nem Ixia-Lyx illata. De az ormánysági menyecske megszokta azt már s tán el sem cserélné semmi nagyvárosi hölgy boudoirjának illatával. Sietve megfej, mert a csordás már kiabál (keátoz) a felső falu végén : „Marhákat !“ Míg az asszony elszűri a tejet, gazd’uram kieregeti a jószágot. Alig hogy a csordás elhajtott, már jön a csikós: „Laakat!“ Ez azt teszi, nogy eregessék a lovakat. Ennyi zajra már az ólak lakói, a süldők is fölneszeinek. Hangos visítással, dörömbözéssel kérik a reggelit. Készen lesz az mindjárt, csak
