Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 135 a menyasszonyos háztól alig érnek ki az utczára, már is visszafordulnak. — Másodízben a násznagy a következő „köszöntést“ mondja : — Én másodszor is küldöttje vagyok az előbb emlitett ifjúnak, N. N.-nek és megtisztelem azért mindazokat, kiket ezen dolog illet és említem, hogy e földerült évnek x. hó x-ik napján az n-i anyaszentegyház- nak oltára előtt az említett virágszálak együtt megesküttek, hogy másképen nem leszen az ő elválásuk, hanem csak a halál által. Tehát most azon ifjú, N. N azt a virágszálat uraimék kertjéből minden sérelem nélkül ki akarja szakajtani és az ő menyegzős kertjében beakarja plántálni, az Istennek rendelése és az anyaszentegyháznak szokása szerint, és egyszersmind azon ifjú én általam igen szépen kéri arra a virágra vigyázókat, u. m. a jelenlevő rokonokat, hogy ne tartóztassák azon virágszálat, hogy a számukra elkészített menyegzőben boldogul és szerencsésen részesülhessenek mindannyian, annak rendje, módja szerint. D. a J. Kr. ! Harmadizben pedig : — Én ismét — harmadik — követje vagyok az előbb említett ifjúnak, itt már valami szent históriáról szoktunk beszélgetni, t. i. mi történt Noé pátriárkával a vizözönkor, de itt már nem szükséges az egész história, csak az, hogy Noé pátriárka az Istennek parancsára egy nagy bárkát épített és abba beszállóit a feleségével és három gyermekével és ezeknek feleségeikkel és megparancsolá Isten neki, hogy a vízben meg nem élhető állatokból is vigyen be magával egy-egy párt, és mikor ez megtörtént, az eső 40 nap és 40 éjjel szünet nélkül esett, úgy, hogy a tengerek és folyóvizek az ő fenekeikből kiáradtak és a viz oly nagy lett, hogy a legmagasabb hegyeket is 15 könyöknyivel fölebb haladta és mindent a bárkán kívül elpusztított. De az Isten 150 nap múlva meleg szelet bocsátott a földre, mely a vizet úgy megapasztá, hogy a bárka két hónap múlva az Örményország havasain, az Ararát hegyén megállóit ; ezt észrevette Noé, kibocsátott egy hollót, de ez vissza nem tért, és utána egy galambot, a mely nyugvó helyre nem talált, visszarepült; ismét hét nap múlva kibocsátott egy galambot, a mely visszajötté vei szájában egy zöld olajfaágat hozván, melylyel Noé urának nagy örömöt jövendölt. Ugyan ennek példájára, minket is elküldött a mi menyegzős gazdánk, hogy megtekintenénk azon hajlékot, ahova ő is egy kevés számú népével elakarna jönni, és hogy mi is azon galambnak példájára valamely zöld ágnak a jelével akarnánk visszatérni, amit is kívánok, hogy megnyerhessek az én társaimmal együtt. D. a J. Kr. ! Erre a menyasszony keresztanyja előhozza a megvett kis csokrokat s eladja azokat — mindenesetre nyereséggel — a násznagynak, a ki értük a kívánt — bár formalitásból alkuszik — összeget nyomban ki is fizeti, de meg is fizetteti, egyenként szedi be azt a vőlegény „népétől“, már t. i. azoktól, kik csokrot kapnak. Most a küldöttség három tagja föltüz egy- egy csokrot s büszkén lejtenek a nászos házhoz, ahonnét násznépesen térnek ismét vissza, elül a násznagy pálczásan, utána egy fiú a selyemkendőkből készült lobogóval, rúdja hegyébe czitrom van szúrva, — a
