Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Stang Mária
múlva indultunk ismét tovább. Betereltek minket, mint a birkákat a szép első osztályú vasúti kocsikba, amelyek úgy néztek ki, mintha bombatámadás érte volna őket. Ablakok betörve, a kárpit összeszaggatva. Olyan sűrűn voltunk a fülkékben, hogy alig tudtunk leülni. Bajáig vittek minket. A Dunán gyalog mentünk át. Ilyent még nem láttam. Rengeteg magyar és német fogoly ment át és nagyon sok orosz jött át a Dunán. Ez rettenetes volt. Úgy éreztük, hogy lesüllyed a jég, hallottuk, ahogy recseg-ropog, mondtuk is, be fogunk esni a Dunába. De végül mégiscsak átmentünk. Szerencsénkre vagy vesztünkre? Álltunk a parton a hatalmas hóban, a ruszkik meg körülöttünk tanakodtak. Nem tudták hova vigyenek minket, mert nem volt sehol sem hely. Volt a Duna partján egy faépület féle, talán valamilyen raktár lehetett, de teteje is, s az oldala is nagyon hiányos. Oda betereltek végre, de kényelmesen itt sem tudtunk ülni, mert nagyon kicsi volt. Három nap, három éjjel voltunk ott. Majdnem megfagytunk. Itt szólt nekem egyik nap az unokatestvérem: „Te lány, gyere, mi most megszökünk. Én itt voltam Baján katona, kiismerem magam.” Mondom: „Ne viccelj, ezzel a szoknyával nem tudok veled menni, rögtön fölismernek és agyonlőnek mindnyájunkat.” O és a kollegája meg is szöktek. Bajáról gyalog mentünk Kiskunhalasra. A hó esett, fújt a szél, az út jeges volt. Hátunkon a nagy batyu meg a nagy kendő. Alig tudtunk menni, rengeteget csúszkáltunk, az oroszok meg csak hajtottak minket. Nagyon fáradtak voltunk, mire Bácsalmásra értünk. Enni nem adtak semmit? Nem, nem. Azt ettük, amit hazulról vittünk magunkkal. Bácsalmáson az iskolába helyeztek el minket, de máshova is szállásoltak embereket, mert sokan voltunk. Gondolom, hogy Bácsalmás is sváb település lehet, mert az emberek németül beszéltek velünk. Rendkívül kedvesek voltak, hoztak nekünk forralt bort, meleg tejet. Nagyon féltek attól, hogy őket is elhurcolják. Bácsalmáson töltöttük az éjszakát, majd reggel újból elindultunk, most már Kiskunhalasra. Újból gyalog? Igen, gyalog. Nagyon hosszú volt az út, nagyon elfáradtunk. Kiskunhalason valamilyen laktanyába helyeztek el minket, de már tele volt foglyokkal. Itt voltunk 5-6 napig. Mennyien lehettek itt? Rengetegen voltunk. Amikor kiállítottak minket az udvarra, nem láttuk a sor végét, nem volt annak se hossza, se vége. Először azt mondta a ruszki: „Davaj po csitiri”, azaz négyesével. De nem tudott megolvasni bennünket, majd ezután mondta: „davaj po pet”, azaz ötösével. Felálltunk ötösével, így nagy nehezen meg tudott számolni minket. Nem tudom, de úgy vélem lehettünk több ezren. A vasúti szerelvény, amelyre felraktak minket, több 96
