Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - A személyes átélés

Optimális esetben rendes sírgödörbe, egyébként csak hevenyészve temették el a halottakat. A temetők a táborok és kórházak közelében voltak. Számukra külön temetőt is nyitottak, az elhaltak megjelölése azonban a legtöbb esetben elmaradt. A túlélők nem tudnak arról, hogy az elhunytakról készült-e valamiféle lista. Elképzelhető, de ők nem tudnak róla. Véleményük szerint a sírok, ma már talán a temetők sem azonosíthatók.

A táborok kulturális élete igen nehezen indult. Az első hónapokban és években az életben maradás képezte a kulcskérdést. Akik ezt az időszakot túlélték, azok egyre jobban lábra kaptak és keresték a közösségi megnyilvánulást. Az első hónapokban és évben a legelemibb kapcsolatok sem jöttek létre. Hazulról nem volt hír, és csak elvétve fordult elő, hogy leveleiket továbbították. Az első híradás tulajdonképpen az első betegszállítmányokkal hazatértektől, illetőleg az általuk hozott levelekből származik. A levelezés a későbbiekben sem vált általánossá, de legalább mindenki kapott kintléte alatt egy-két híradást. A kapcsolattartás lehetősége lágerenként, illetőleg lágerparancsnokságonként eltérően alakult. A legtöbb helyen visszatartották a mindkét irányú postát, csak elvétve fordult elő, hogy egy- egy címre rendszeresen kézbesítettek.

Újság csak ritkán, inkább mutatóban fordult elő, többnyire akkor, ha a hazai politikai fordulatokról akartak tájékoztatást adni. Az orosz nyelvű újság más okból volt értékes. Cigarettapapírnak használták. Egy egész újság egy vagyont ért, ilyet nem is igen láttak.

A lágerélet konszolidálódásával összefüggésben baráti, majd szerelmi kapcsolatok is kezdtek kialakulni. Ha akadt egy rátermettebb, jó szervező készségű személy, akkor sikerült öntevékeny kultúrcsoportot is összeállítani. Színdarabokat, zenés játékokat adtak elő. A mesteremberek hangszereket is készítettek, sőt néhol vásároltak is, így zenekarok alakulhattak. Táncos, énekes rendezvények is voltak. Évente a nagyobb lágerekben néhányszor filmet is vetítettek. A szerelmi kapcsolatok nem egy esetben „gyümölcsözőek” voltak. Az itthon kötött házasságok némelyike már kint alapozódott meg. Legtöbbjük elképzelését, különösen 1948-1949-ben az a hiedelem is vezette, hogy már többet sohasem fognak hazatérni. A kint megszületett gyermekek nagy része azonban nem tudta elviselni a mostoha körülményeket, bár a lágerekben igyekeztek számukra megfelelő feltételeket biztosítani. Az anyák egy részét az első adódó alkalommal gyerekeikkel együtt hazaküldték. Ennek ellenére igen sok tragédia történt. Nagyon sok csecsemő elhunyt, nagyon sok kapcsolat megszakadt. A végleges hazahozatal során alkalmazott adminisztratív szelektálás ugyanis e kapcsolatokat nem vette figyelembe.

A hazajövetel lehetőségeit és útvonalát már említettük. Az első, még szovjetunióbeli szűrés alapján alakult ki a Magyarországra induló

45