Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - A személyes átélés
egyáltalán nem szégyelt koldulás. Ha kiszabadulhattak a közeli falvakba, vagy városokba, gyakran betértek a házakba. Az itt talált szegénység megrémítette őket, rájöttek, hogy a civilek is hasonló körülmények között élnek, mint ők. A vendégszeretet azonban megnyugvást hozott. Az érkező számára mindig volt egy darab kenyér, vagy krumpli, egy bögre tej. Az orosz, ukrán stb. nép jószívűsége ma is általános elismerésnek örvend körükben. Néha-néha politikai megnyilatkozásukkal is találkoztak. Ennek lényege, hogy a cár alatt jobban éltek, Lenin idején is jobb volt, de amióta Sztálin van uralmon, életük szegénnyé és sivárrá vált. Hallottak a sztálini önkény elítéléséről is. Sok meghallgatott tényként ismerteti, hogy életét a környeztükben élő civileknek, ápolónőknek, munkavezetőknek stb. köszönheti. Élelmet, gyógyszert, könnyebb munkát szereztek számukra. Barátságok is szövődtek, de a sajtóban sokat hangoztatott erőszakoskodások, különösen a nőkkel való fellépések, nem fordultak elő. Úgy tapasztalták, hogy a táborparancsnokságok az esetleges ilyen fellépést igen szigorúan kezelték. A jóvátételi közmunkán lévők egy része munkabért, vagy az ellátáson kívül munkabért is kapott. Különböző rendszerekről értesülhetünk. Sok helyen a lágerban kapott szállás és élelmezés egyúttal a díjazást is jelentette, másutt ellátást és pénzt is kaptak. E rendszernél az ellátási költségeket a bérből levonták. Az önellátásra berendezkedett helyeken mindenki a fizetéséből élt, esetleg spontánul társult másokkal. A rubel felhasználása kétféle úton történhetett. Jegyrendszerben élelmet (kenyeret stb.), ruhaneműt lehetett általában venni, meghatározott, szabott áron. A másik lehetőséget a feketepiac jelentette, aminek árai azonban szinte megfizethetetlenek voltak. Azok is alig tudtak élni vele, akik teljes fizetést kaptak. A legtöbb tábor lakói nem voltak tisztában azzal, hogy náluk milyen rendszert alkalmaznak, így kiszolgáltatottságuk fokozottabb volt. Információcsere a táborokban nem volt, így lényegében azt tettek velük, amit akartak. A bérezés időben is eltérő volt. A kiérkezés után csak kevesen részesültek készpénzben, a második évben már többen, majd végleges megoldást a békeszerződés okozhatott, mert ezután általánossá vált, bár kivételekről is tudomást szerezhetünk. A lágereket katonai parancsnokságok irányították, és katonaság látta el az őrzési feladatokat is. A tisztek zöme háborús sebesült és részben rokkant volt, olyanok, akiket valószínűleg könnyebb munkára osztottak be. NKVD megbízott is működött minden táborban, valószínűleg ő vezette a személyi nyilvántartásokat, ezeket a megkérdezettek, de valószínűleg a többiek sem látták. A lágert magát katonai szervezetnek megfelelően építették fel. Bizonyos szinteken, így például a „brigadérosoknál,, fellelhető a kettős 42
