Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - A személyes átélés

a maradás, a sors vállalása a jellemzőbb, akkor is, amikor már kiderült az úticél. Humorosnak lehetne tekinteni azokat az eseteket, amikor a szovjet katonák által is felkínált szökési lehetőségeket nem használták ki, ha nem tudnánk, hogy szökésük esetére családjukon való bosszúállással fenyegették meg őket. Színes képet kapunk a gyalogmenetekről, a gyűjtőtáborokban eltöltött napokról, a megpróbáltatás első napjairól.

A legteljesebb reményvesztettséget az utazás és annak körülményei jelentették. A hetekig tartó, a legtöbb esetben fűtetlen marhavagonokban való utazás és az európai igényektől messze eltérő élelmezés, vagy annak teljes hiánya, már a bizonytalan jövő igencsak kézzelfogható előhírnöke volt. A megérkezés, a kivagonírozás és a lágerba kerülés pedig maga a döbbenet. A megkérdezettek mindezekről részletesen beszámolnak. Leírják a táborokat, a fegyveres őrzést, az elszámolást, az élelmezést. Megdöbbenés azonban nemcsak részükről volt tapasztalható. Nem magyarokat, különösen nem nőket vártak, hanem fasisztákat, akik a helyreállításban fognak segíteni. Az első időkben ilyetén kezelték a kiérkezetteket, csak hosszú idő után sikerült ettől a kölönctől megszabadulni. Összefüggésben volt ez a nyelvismerettel is. Igen kevés tolmács állt rendelkezésre, és ezek közül is a legtöbb gyengén beszélt oroszul. E funkciót általában a Kárpátaljáról származó magyarok, a Jugoszláviából és Romániából származó két, illetve több nyelvű németek töltötték be. Egy-két év eltelte után álegtöbben megtanultak annyit az orosz nyelvből, hogy a tábori életben, illetve a munkahelyeken eligazodjanak. Az itt szerzett orosz nyelvtudásuk nyomai az interjúkban is fellelhetők. A nyilatkozók szívesen szőttek elbeszéléseikbe orosz szavakat és mondatokat.

Elkülönült témának számít a munkára való beosztás, illetve rábeszélés, a vele kapcsolatos fejadag kialakítása, különösen 1947-től kezdődően a bérezés és önellátás kérdése. A munkaerőt I—H—III. csoportba osztották és ennek megfelelően alakították ki a fejadagokat, ami a tervteljesítéstől is függött. Létezett még egy csoport, az ŐK jelölésű, ami a munkaképteleneket jelentette.

A munkahelyek zöme bányát, gyárat, kolhozt, földmunkát jelentett. Ezek leírása nem egyforma mélységű. Az iskolázottabbak, szakmával rendelkezők részletesebb, pontosabb leírást tudnak adni, mások csak a közvetlen környezetükben végzett munkát, lapátolást, csilletolást, árokásást stb. ismerték.

A munkahelyeken gyakran oroszokkal, ukránokkal stb. dolgoztak együtt, velük azonos körülmények között. A civil munkások között is sok volt a nő. A munkakapcsolatokon kívül azonban ritkán találkozhattak, hiszen a táborból jövet és menet fegyveres kísérettel közlekedtek. Ritka alkalommal kivétel is akadt, de ezek is inkább csak futó benyomásokra voltak elegendők. A civil lakossággal való találkozás másik formája az általuk akkor

41