Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Hegedűs Erzsébet
Évekig nem. Éveken keresztül, amikor valami komoly gondom, problémám volt, éjjel mindig a Szovjetunióról álmodtam. Ez az álom újból ismétlődött. Talán öt éve nem fordul elő. Említette, hogy volt olyan érzése kint, hogy soha többé nem jönnek haza. Próbáltak valahogyan helyezkedni, a kinti életre berendezkedni? Nem! Szerintem kintmaradni senki nem akart. Onnan mindenki haza akart jönni. Mindenkinek olyan érzése volt, hogy csak haza, innen haza! Az egymás közötti kapcsolatokban milyen kirívó eseményekről tud? Amikor már nagyon leromlottak az emberek az éhségtől fizikailag, akkor csúnya dolgok is megtörténtek. Hallottunk olyanról, egymás között beszéltünk róla, hogy például férj a feleség élelmiszeradagját elvette. Éjjel ellopta! És fordítva a feleség a férjétől. Az éhség szörnyű. Emlékszem a férjemmel beszéltünk róla, hogy örülünk annak, hogy mi soha nem jutottunk el idáig. Arra mindig vigyáztunk, hogy mindegyikünk törődött a másikkal. Véletlenül sem fordult elő soha, hogy valamelyikünk a másiknak a kárára bármit tegyen. A férje mikor került haza? A férjem 1947-ben tért haza. Milyen volt a jelzése kint? 837-es számmal szerepeltem kint. Ezt hol viselte? Nem volt a ruhámba sehol beírva, csak ez volt a nyilvántartási számom. Vezettek ott valami nyilvántartást? Biztosan. De ezt maga nem látta? Nem. 330
