Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Nagy Rózsa

vizet és egy picike kis szappant és utána gyalogoltunk vissza és mentünk dolgozni.

Nagyon sokszor volt, hogy éjszaka kétszer-háromszor is ki kellett menni az udvarra, mert megszámláltak. Persze, ahogy fölugrált az ember. Gyorsan, gyorsan! Úgy mentünk ki, ahogy ki tudtunk menni. De azért nekem nem volt soha semmi bajom. Nem fáztam meg, nem fagyott meg semmim. Szóval ilyen élet volt az uhtai lágerban.

Az élelmezés az... A cukorborsónak mondjuk a héja. Volt ott valamilyen konzervgyár és onnan kapták ezeket a zöldségféléket. Csalán volt, meg mit tudom én, milyen jancsifű, vagy minek nevezik azt és egy kis korpa.

Amikor megérkeztünk a kapuhoz, akkor ott is „megsmonálták” az embert. így nevezték: „megsmonálnak”. Megtapogatták, hogy mit hoz be. Akkor mindenki rohant, mint az őrült a konyhához, tolakodtunk, mint a disznók. Magunkkal vittük azt a kis konzervdobozt, mert edény nem volt, és kinek milyen volt a doboza. Ha nagyon kicsike volt, akkor amennyi belefért, annyit kapott. Hát igyekeztünk minél nagyobb dobozokat szerezni, de nem adták tele. Ha nagyon nagy volt, akkor sem adták tele. Hát szóval, ilyen élet volt.

Ja és akkor, mikor följött ez az orvos, a fogorvos. A R. Margit mondta, hogy még van itt egy magyar kislány, és akkor ő mondta, hogy hozzon föl ő engemet a rendelőhöz, hogy megismerjem. Fölvitt oda engem a Margit, megismerkedtünk és akkor mindig hozott egy kis ennivalót. Akkor, amikor ő jött, megbeszélte a lágerorvossal, akkor azon a napon nekünk nem kellett kimennünk dolgozni. Mintha betegek lennénk. így derült ki, hogy én még nem vagyok nagykorú. Hogy kiskorú vagyok. És hát ugyanúgy dolgozok, ugyanúgy kapom az ennivalót, ugyanúgy kapom, mint a többi és akkor behívtak az irodába. Valahonnan szereztek tolmácsot és mondták nekem, hogy ezután nem fogok járni az erdőbe, mert én kiskorú vagyok, hanem más munkára fognak tenni. Holnap reggel a kapunál majd szólítják a nevemet és akkor álljak arra az oldalra, ahová intenek. Na úgy is volt. Akkor másnap kivittek a gazdasági épülethez és kaptam két ökröt meg kocsit. Ezekkel az ökrökkel jártam ki az erdőre falevélért. Ami meg volt rohadva. Torinak nevezik. Ez be volt ásva gödrökbe. Érlelték, mert volt melegháza a lágernak és ezért a torfért mentünk ki, talán nyolc vagy tíz ilyen fogat volt. Hát egyet fordultunk, olyan messzire kellett menni. De hát ez nem volt könnyebb munka, mint az erdőre járás. Ez csak egy másik volt. így aztán ezt a munkát csináltam addig, amíg egy kicsit már kezdtem érteni oroszul. Eltelt három év talán, akkor egyszer még dolgoztam a jégen. Az Uhta folyónak a jegét fűrészeltük. Azt szedtük ki. Jó méteres vastagságú jegek voltak. Azt befűrészeltük ilyen keresztágú fűrésszel, és kihúztuk. Valahová szállították ezeket a jegeket. Ott is ilyenen dolgoztam, de

269