Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Nagy Rózsa
többnyire az ökrökkel. És akkor már mondták, hogy a politikai foglyokat, mert ez egy vegyes láger volt - mondták, hogy bitavojok vannak bent, ilyen tolvajok meg gyilkosok, meg mindenfélék - és akkor már kezdték rebesgetni, hogy a politikai foglyokat külön fogják választani és azokat elviszik máshová. Onnan elhoztak. De a R. Margittal nem találkoztam többet, mert az... a cigánylánnyal sem, meg a fogorvossal sem. Akkor lehoztak Ázsiába. „Bolhásba.” Volt egy bunker. Ez a bunker egy pinceszerű valami volt, 250 ember fért bele. A sivatagba, Balhásba. Valószínű, hogy ott van valahol. Egy szál kerítéssel voltunk körülvéve. Őrök voltak. Ott elkezdtük megint a munkát. Vályogvetéssel kezdtük. Olyan volt a talaj, hogy lehetett vályogot is vetni belőle, meg víz is volt. Árkot ástunk, mert egy kis falucska volt ez a Balhás és onnan, ahol mi voltunk, onnan árkot ástunk egészen a tóig. A Balhás- tengerig (Balhás-tóig) ástuk, hogy a vezetéken behozzák a vizet. Egy része a népnek el volt osztva, egyszer oda, egyszer ide. Ahogy készült a vályog, úgy készült a barakk. Ugyanazon a területen elkészült egy nagy barakk, akkor már beköltöztünk a barakkba. És akkor tovább csináltuk a gyárat, illetve a vályogot. így építettük tovább, mindig több barakkot. A végén tízezren voltunk nők és azt hiszem tíz vagy tizenötezer férfi. Folyamatosan épült, egy egész kis város lett belőle. De közben téglagyár is volt. Közel a lágerhez. Akkor már a téglagyárba is kezdtünk menni dolgozni. Kőfejtő volt, meg agyagbányák. Úgyhogy már többen voltunk és elosztották a népet. Volt aki kőművesnek... mondjuk összeválogattak harminc-negyven embert, egy brigádot és akkor tartottak egy kis tanfolyamot, kőműves tanfolyamot, vagy ácstanfolyamot. Mindenféle munkát néhányszor elmagyaráztak, mit hogyan kell csinálni, némi elmélete is legyen hozzá (az embernek), és akkor beállították a brigádokat. Én először vályogvető voltam, aztán a kőfejtőben dolgoztam, majd a téglagyárban. A téglagyárban a vezetők szabad emberek voltak, vagy a szakemberek, a motorkezelő, meg villanyszerelő, ezek szabad emberek voltak. Azt hiszem, kétszázan jártunk oda dolgozni és mi csináltuk a vályogot, illetve a téglát. De olyan körülményes volt, ha sok vizet eresztettünk rá, akkor beszorult, ha keveset, akkor meg nem jól jött ki a tégla. Odaállítottak egyszer engem, hogy engedjem én a vizet. Minden embert kipróbáltak, hogy melyik hogyan tudná csinálni, hogy az folyamatba legyen, mert hát ez volt a kenyerünk. Ha kevesebbet gyártottunk, akkor kevesebbet kaptunk enni. Egy időben aztán ott dolgoztam a vízvezetéknél, ahol eresztették az anyagra, a földre rá a vizet. A keverőgép keverte, amikor belement a nyomógépbe, a présbe, az kinyomta. Lent volt két nő, az egyik elszedte, a másik hajtotta a vágót. Tolókocsikon polcokra tettük a téglát és vittük a téglaégetőbe. Ott is rabok dolgoztak. Raboknak 270
