Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Harton Pál
5-én, 1946-ban, én is. A jobb lábam két szénvagon közé került és a bokám eltört. Ezzel a sérüléssel elkerültem egy orosz kórházba, hogy ottan majd valamit csináljanak vele, de nem volt alkalom, mert a lábam dagadt volt. Először és másodszor nem kaptam enni az orosz kórházban, azzal az izével lett ez elmondva, mivel az én táborom nem küldte el a porciómat, amit el kellett volna küldeni a kórháznak. Akkor kaptam volna enni. Az volt a szerencsém, hogy mellettem egy igen nagyon megsérült orosz ember volt, szintén a bányából és nem tudott enni. A felesége minden nap kétszer hozott ennivalót és az mindig csak káromkodott és szidta, amit csak tudott, és akkor az a szüle azt mondta: „Kamerád... Edd te meg!” Más nem is kellett nekem, úgyhogy ha ez nem lett volna, nemcsak hogy lefogytam volna, de... Úgyhogy panaszkodtam a főorvosnak, amikor jött vizitbe, hogy hát mi van. Mondom (neki): „Vissza akarok menni a lágerba. Miért? Mert nem kapok enni”; Kérdezte az ápolónőt, hogy miért nem, vagy ehhez hasonlót, és akkor az mondta, hogy milyen okból. A lábammal még addig nem volt semmi csinálva, mert dagadt volt. Mielőtt gipszbe rakták volna, a daganatot le kellett volna (apasztani). Azt mondta akkor az a főorvos, hogy ha alkalom van, akkor visszavisznek a táborba. Ez tartott még két napig, akkor vissza is küldtek. Jött egy teherautó onnét a közelről. Krumplit rakott föl és a krumpli tetejére engem raktak rá. A krumpli, ami fagyott volt, mint a kő, olyan fagyott volt, ezt kapták a táborok. A mi táborunk is kapott belőle. Tudtam, hogy a tábori konyhára egypár Bács megyei földi is alkalmazva volt, úgyhogy több alkalommal kikaparhattam a kásás (kondért), és ami rásült az oldalára. Abból tudtam magam egy kicsit feljavítani. Február 14-én jött egy „komisszion” orosz tisztekkel meg orvosokkal. Azok bírálták a betegeket, akik munkaképtelenek voltak. Van-e kilátás, hogy nem sokára kiheverik a balesetüket, vagy a betegségüket és ezek döntöttek arról, hogy haza lesz-e küldve, vagy egy pár hét múlva megint mehet munkára. így lettem én is a komisszióba (híva). Megbíráltak, hogy hát..., mert próbálták a lábamat bokába, hogy működik- e, az nem működött, sőt még fájt. Azt mondta az a tatár, olyan kaukázusi, vagy kínai kinézésű orvos, hogy ebből már nem lesz semmi. Annyit értettem oroszul. Gondoltam, hogy akkor talán mégis valahogy lesz. Mindjárt másnap, március 15-én elhagytam a tábort sok többi bajtársakkal (együtt), akik szintén vagy sánták voltak, vagy valami törésük volt. Úgyhogy a közel jövőben már nem voltak munkaképesek. így hazakerültem munkaképtelenül. Ahogy jöttünk hazafelé, Fogsányban át lettünk volna rakva a keskeny vasúti vágányra. Ott volt egy orosz tiszt és látta, hogy milyen rongyokban vagyunk, mert azokat a ruhákat (amikben mentünk), kinőttük. Azokban dolgoztunk. Azt mondta, hogy így nem lehet hazamenni. Dolgoztatok 251
